Tudomány

Sikeres emlékátültetést hajtottak végre Kaliforniában

Sikeresen ültetett át egy emléket egyik csigából a másikba a genetikai információ egy formájának átvitelével a Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja.

2018.05.17 17:32MTI

A kutatási eredmények közelebb vihetnek egyes betegségek, például az Alzheimer-kór vagy a poszttraumatikus stressz szindróma hatásainak enyhítéséhez.

A meztelen tengeri csigák egyik csoportját először megtanították egy védekező mechanizmusra. Amikor a kutatócsoport ezen csigákból nyert RNS-t (ribonukleinsav) ültetett át olyan csigákba, amelyeknél nem fejlesztettek ki védekező mechanizmust, ők is ugyanúgy viselkedtek, mint az első csoport egyedei - olvasható a BBC News honlapján.

Az eNeuro tudományos folyóiratban közzétett kutatási eredmények közelebb vihetnek egyes betegségek - többek az Alzheimer-kór vagy a poszttraumatikus stressz szindróma (PTDS) - hatásainak enyhítéséhez.

A ribonukleinsav egy nagy molekula, a genetikai szabályozó rendszer egyik főszereplője, feladata az örökletes információk szállítása, a fehérjék szintézisének vezérlése. A ribonukleinsavaknak három csoportja van: a hírvivő, vagyis az mRNS, a szállító, a tRNS és a riboszomális, az rRNS.

A kutatók enyhe elektromos sokkot alkalmaztak a kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica) nevű tengeri meztelencsigafaj egyedeinek farokrészénél, és megfigyelték, hogy jóval erősebbé vált a sokkolás nyomán a csiga védekező összehúzódási reflexe, megvédendő magát a veszélytől. Amikor a csigákat később megkoppintották, a sokkolt állatok védekező összehúzódása legalább 50 másodpercig tartott, míg azoké, amelyeket nem sokkoltak, csupán egyetlen másodpercig.

A sokkolt csigákat ugyanis érzékennyé tették az ingerre. A kutatók ezen csigák idegrendszeréből RNS-t vontak ki és befecskendezték azt érzékennyé nem tett csigákba. Utóbbiak ugyanúgy viselkedtek, mint sokkolt társaik, védekező összehúzódásuk mintegy 40 másodpercig tartott. A szakemberek hangsúlyozták, hogy hasonló hatásnak voltak tanúi, amikor ugyanilyen kísérletet végeztek érzékelő idegsejtekkel petricsészékben. David Glanzman professzor, a tanulmány egyik szerzője hangoztatta, hogy " az eredmény olyan, mintha memóriát vinnénk át".

A szakemberek hagyományosan úgy vélik, hogy hosszú távú memóriát az agy szinapszisai, a sejt közötti kapcsolódási helyek tárolják, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed át. Minden neuronnak több ezer szinapszisa van. "Ha az emlékeket a szinapszisok tárolnák, kísérletünk egyáltalán nem sikerült volna" - hangsúlyozta a professzor, aki úgy véli, hogy az emlékezetet az idegsejteknek és nyúlványainak sejtmagjai tárolják.

A kutatók emlékeztettek arra, hogy a tengeri csigák sejtjei és molekuláris folyamatai hasonlóak az emberéhez, annak ellenére, hogy a csigák idegrendszerében csak mintegy húszezer neuron található, míg az emberében mintegy százmilliárd.

A kérdésre, hogy ez a folyamat elősegítheti-e az élettapasztalatokon nyugvó memória átültetését, Glanzman professzor kétségeit hangoztatta. A kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica) memóriamechanizmusainak felfedezéséért 2000-ben Eric Kandel német származású amerikai kutató orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.