Tudomány

Az MTA honlapot indított az áltudományok ellen

A Magyar Tudományos Akadémia ismeretterjesztő honlapot indított az áltudományok elleni fellépés jegyében.

2018.05.07 19:17MTI

A tudomány eredményeinek hiteles és közérthető közvetítésére hívta fel a kutatói közösséget a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közgyűlése által elfogadott határozat; az áltudományos elméletekkel szembeni fellépés jegyében az MTA ismeretterjesztő holnapot is indított tudomany.hu néven.

A tudományba vetett bizalom megrendülése, az alternatívként megjelölt, ám tudománytalannak tekinthető megnyilatkozások terjedése világjelenség, és a tudomány alapelveinek támadása, a tévtanok, a tudományosnak tűnő, de hamis elméletek terjedése Magyarországon is egyre erősödik. A Magyar Tudományos Akadémia - mint a tudományért felelős, legnagyobb közbizalmat élvező köztestület - az eddigieknél is erőteljesebb és aktívabb szerepet kíván vállalni ennek a világ és Magyarország jövőjét egyaránt hátrányosan befolyásoló jelenségnek a visszaszorításában - hangsúlyozta az akadémia által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.

Az MTA közgyűlésének hétfői határozata ezért valamennyi tagját a tudomány alapelveinek aktív, következetes képviseletére, a tudományos érvelés, szükség esetén a közös fellépés erősítésére hívja fel a megalapozatlan tanokkal szemben.

A határozat arra kéri Magyarország valamennyi kutatói közösségét, hogy a tudomány közvetítése a társadalom felé hiteles és közérthető legyen, és a tudomány természetének, céljainak és módszereinek mély, aktív ismeretén és használatán alapuljon.

Az MTA elvárja, hogy minden közpénzből finanszírozott kutatóintézmény működése nyilvános legyen, a tudomány módszereinek és etikájának megfelelően történjen, és érvényesüljön a kutatások független értékelésére támaszkodó minőségbiztosítás - áll a közgyűlési határozatban, amely üdvözli a tudomany.hu megalapítását.

Az akadémia támogatásával működő új honlap fő célja a közlemény szerint az áltudományok elleni küzdelem: felelős szerkesztője, Fábián István, az MTA doktora a közvéleményt leginkább foglalkoztató, aktuális kérdésekkel kíván foglalkozni.

Egy-egy téma kapcsán az adott szakterület elismert képviselői fogják ismertetni tudományos álláspontjukat számos forrásmunka és hivatkozás megadásával. A felelős szerkesztő várja az olvasók kérdéseit, felvetéseit, amelyeket összegyűjt, és amelyekre nyilvános válaszokat fognak adni az írások szerzői.

Az első összeállítás a védőoltásokról, az oltásellenességről és az európai kanyarójárvány okairól szól, a tudomany.hu következő cikkének témája pedig a magyar őstörténet lesz - olvasható az MTA honlapján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.