Megcsinálta

Sikerült: az égbe lőtte magát a laposföld-hívő amerikai - videók

Sikerült fellőnie magát saját készítésű rakétájával az amerikai Mike Hughes-nak, aki arra keres bizonyítékot, hogy a Föld lapos.

2018.03.25 10:38MTI

"Őrült" Mike-nak 1875 lábnyi (571,5 méter) magasra sikerült a levegőbe emelkednie helyi idő szerint szombaton a Mojave-sivatagban. Visszatérése után az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy hátfájáson kívül jól érzi magát a kaliforniai Amboyban történt kísérlet után. "Megkönnyebbültem" - mondta, miután átesett az orvosi vizsgálaton.

"Unom már azokat, akik azt mondják, hogy bizonytalan vagyok, vagy nem vagyok képes összerakni egy rakétát. Megembereltem magam és megcsináltam" - mondta.

A Los Angelestől több mint 300 kilométerre fekvő sivatagi város közelében történő rakétaindítást Hughes eredetileg novemberre tervezte, de többször is kénytelen volt elhalasztani, hol engedély híján, hol műszaki problémák miatt.

A 61 éves gépkocsivezető egy mobil házat alakított át kilövőállássá, és az indítás szögét úgy módosította, hogy ne közterületen érjen földet. Gőzmeghajtású rakétáját hónapokon át szerelte a garázsában.

Hughes közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 1 órakor indult. Segítőtársa, Waldo Stakes, Hughes sebességét óránként 563,27 kilométeresre becsülte, mielőtt kinyitotta az ejtőernyőjét.

Hughes kísérleteiről dokumentumfilmet forgatnak, amelyet várhatóan augusztusban tesznek közzé.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.