Csoda

Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg Jeruzsálemben - videó

A tizenkettedik júdeai király idejében élt, és próféciájában a Biblia szerint megjósolta, hogy az asszírok nem veszik be a várost. És ez így is történt.

2018.02.23 16:43ma.hu

Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg jeruzsálemi ásatásokon régészek - jelentette a Háárec című újság honlapja.

A törött, hiányos agyagpecsétet Jeruzsálem jelenlegi, középkorban létrejött óvárosának falain kívül, az al-Aksza mecset alatt a városfaltól tíz méterre, a Dávid városának nevezett ősi Jeruzsálem irányában találták. A szakemberek szerint ez a terület a Kr. e. 1000-től, Dávid királyságától Jeruzsálem elestéig, majd a babiloni fogságig, Kr.e. 587-ig, az akkori várfalakon belül volt, az Ófelnek nevezett részen, az első zsidó Szentély és az akkori város között.

A pecséten korabeli héber betűkkel világosan kiolvasható Ézsaiás neve (Jesajahu), és töredékesen a próféta szó (nevi).

Eilat Mazar, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora Ezékiás júdeai király (Hizkijáhu) 2015-ben fellelt pecsétjétől mindössze három méterre találta meg ezt a kétezer-hétszáz évesre becsült leletet, mindeddig háborítatlan és érintetlen, eredeti környezetében, az egykori királyi sütöde mellett.

A régészek szerint igen valószínű, hogy az 1,3 centiméteres leleten az Ézsaiás név mellett a hiányos próféta szó szerepel, de az sem kizárható, hogy valamely más foglalkozást jelölt, és akkor csak egy Ézsaiás nevű hétköznapi emberé volt.

Ézsaiás próféta Ezékiás, a Kr.e. 727-698-ig uralkodó tizenkettedik júdeai király idejében élt, és próféciájában a Biblia szerint megjósolta, hogy az asszírok nem veszik be a várost. Ez akkor így is történt, és Jeruzsálemet csak Kr. e. 587-ben foglalták el a Babilóniai Birodalom seregei.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.