Tudomány

Minden citrusféle őse a Himalájából származik

A Himalája délkeleti lábainál találták meg genetikai vizsgálatok alapján minden citrusféle eredetét.

2018.02.09 21:30MTI

Az első citrusfák nyolcmillió évvel ezelőtt jelentek meg a térségben, mielőtt az egész Földön elterjedtek volna.

Bár manapság a világ minden táján nevelnek citrusféléket, az eredetük korábban nem volt világos. Egy nemzetközi kutatócsoport az Egyesült Államokban és Spanyolországban genetikai elemzés alá vetette a kínai mandarintól a sevillai narancsig több mint 50 citrusféle DNS-ét.

A Nature folyóiratban publikált tanulmány szerint a mai citrusfélék számos természetes citrusfajtól származnak, amelyek az indiai Asszám állam keleti részén, Mianmar északi részén és a kínai Jünnan tartomány nyugati részén élnek.

Amikor évmilliókkal ezelőtt megváltoztak az éghajlati körülmények, gyengült a monszun és szárazabb lett az idő, a citrusfélék a Himalája térségén túl is elterjedtek, egész Délkelet-Ázsiát meghódították. Onnan aztán a világ minden tájára eljutottak, köztük Ausztráliába is, négymillió évvel ezelőtt.

Az elemzés szerint a mai citrusfélék évmilliók evolúciós fejlődésének eredményeként alakultak, majd az ember is több ezer éven át termesztette őket.

A ma fellehető citrusfélék genetikai térképeinek felrajzolása abban is segíthet, hogy a tudósok megállapítsák, mely fajták az ellenállóak a betegségekkel szemben. Az eredményeket új citrusfélék nemesítéséhez ugyancsak felhasználhatják.

A citrusfélék fosszilis maradványai rendkívül ritkák. Délnyugat-Kínában ugyanakkor találtak már egy nyolcmillió évesként meghatározott megkövesedett citruslevelet, ami az új genetikai kutatásokat támasztja alá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.