Innováció

A fotonalapú kvantumkommunikáció már a jelen

Kvantumkapcsolatot létesítettek a világűrrel.

2018.01.23 15:00ma.hu

Kína 2016-ban bocsátotta fel a világ első kvantumkommunikációs műholdját, és most ezzel létesítettek kapcsolatot Kína és Ausztria között.

A kísérletben a műhold osztott meg titkosítási kulcsokat a bécsi és a pekingi földi helyszínekkel, amelyek egymástól 7600 kilométerre vannak. A tesztben képeket küldtek át egymásnak, és 75 perces videokonferenciás beszélgetésben vettek részt a kutatók.

A kínai és osztrák szakemberek a Physical Review Letters című folyóiratban számoltak be az eredményeikről. A Micius nevű kínai műholddal sikerült megvalósítani az interkontinentális kvantumkommunikációt - írja az MTI.

A kínai kutatók 2017 júniusában érték el az első sikert, amikor a Micius kulcsokat osztott meg egy földi állomással, és kvantumteleportálást hajtottak végre a Földről a műholdra.

A Science című tudományos folyóiratban közölt akkori beszámolójukban a szakemberek leírták, hogy olyan összefonódott fotonpárokat állítottak elő a Micius fedélzetén, amelyeket földi vevőállomásokra küldenek el, hogy mindkét helyen méréseket hajtsanak végre rajtuk.

Az összefonódás jelenségének lényege, hogy, ha az összefonódott párok egyik tagján elvégeznek egy mérést, megállapítva a foton állapotát, akkor abban a pillanatban a másik fotonnak is ugyanez lesz az állapota. Ez azért érdekes, mert az összefonódás jelenségének felhasználásával lehetővé válik az információk teleportálása, méghozzá úgy, hogy az lehallgathatatlan legyen.

A legfrissebb eredményekkel a kutatók ismét egy lépéssel közelebb kerültek egy jövőbeni globális kvantumkommunikációs hálózat megszületéséhez.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.