Környezet

Csaknem 10 négyzetkilométeren terül el egy tuskógomba

Az erdőkárosító tuskógombák genetikáját vizsgálták szegedi és soproni kutatók.

2017.10.31 09:20MTI

Szegedi és soproni kutatók a tuskógombák genetikáját vizsgálták, hogy kiderítsék, milyen evolúciós örökség rejlik rendkívüli erdőkárosító képességeik mögött.

A Nature Ecology and Evolution című tudományos folyóiratban megjelent eredményeik hosszabb távon hasznot hozhatnak a növénykárosító gombák genomevolúciójának feltárásában és segítik az erdészeti védekezést, valamint a komplex soksejtűség eredetének megértését is - olvasható az Magyar Tudományos Akadémia MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tuskógombák (Armillaria-fajok) az északi mérsékelt égöv legjelentősebb erdőpusztítói közé tartoznak, rizomorfokkal, vagyis gombafonalakból összeálló gyökérszerű nyúlványokkal kutatnak új táplálékforrások után. A rizomorfok hatalmas területeket képesek behálózni. A világ ma ismert legnagyobb kiterjedésű szárazföldi élő szervezete egy oregoni Armillaria-egyed, amely csaknem 10 négyzetkilométeren terül el.

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában dolgozó Nagy László és kutatótársai, a Soproni Egyetemmel együttműködésben (Sipos György vezetésével) négy Armillaria-faj örökítőanyagát vizsgálták, genomjukat 22 másik gombafajéval hasonlították össze.

Az Armillaria-fajok a fehérkorhasztó gombák közé tartoznak, vagyis képesek a növényi sejtfal minden komponensét - a cellulózt, a hemicellulózt és a lignint - bontani. Emellett gyakran azzal tudnak versenyelőnybe kerülni más gombákkal szemben, hogy az élő fákat is megtámadják.

A kutatásból kiderült, hogy az evolúció során az ezen folyamatokért felelős gének e gombafajok örökítőanyagában egyre több és több példányban jelentek meg. Az élő fák megtámadásában kulcsszerepet játszó gének és enzimek megismerése később akár védekezési lehetőségeket is adhat az erdészek kezébe.

A kutatók feltárták a rizomorfok fejlődésének genetikai hátterét is.

Eredményük szerint a rizmofrok szerkezete összetettségének háttérben ugyanaz az ősi genetikai eszköztár áll, amely a termőtest szerkezetének kialakításában is szerepet játszik. Vagyis, ellentétben az uralkodó nézettel, a rizomorfok kialakulásának hátterében nem új gének állnak, hanem a már meglevő gének szabályozása változott meg ún. génregulációs hálózatok újrahuzalozása révén.

Ez a felismerés nemcsak az Armillaria-fajok rendkívüli terjedési képességeit segíthet megmagyarázni, de sokat elárulhat a termőtestek kialakulásának mechanizmusáról, sőt, általában a komplex soksejtűség eredetéről is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.