Történelem

Megveszi az egykori cigány gyűjtőtábor helyén álló sertéshizlaldát a cseh állam

Az egykori gyűjtőtábor helyén a 2. világháború roma áldozatai előtt tisztelgő emlékművet építenek.

2017.10.24 10:51MTI

Mintegy 450 millió koronáért (5220 millió forint) megveszi a cseh állam azt a sertéshizlaldát, amely Lety na Písecku településen egy 2. világháborús cigány gyűjtőtábor helyén áll - közölte Daniel Herman cseh kulturális miniszter a kormány hétfői ülése után.

Az egykori gyűjtőtábor helyén a 2. világháború roma áldozatai előtt tisztelgő emlékművet építenek.

Az állam és a sertéshizlaldát működtető AGPI társaság megállapodását a kormány ugyan már augusztusban jóváhagyta, de a dokumentumot csak most hozták nyilvánosságra.

1942 májusa és 1943 augusztusa között mintegy ezerháromszáz roma férfi, nő és gyermek járta meg a Prágától 75 kilométerre délnyugatra található lety koncentrációs tábort, amely az Auschwitz-Birkenau-i megsemmisítő táborhoz vezető út utolsó állomása volt.

A nácik által a "végső megoldás" céljára létrehozott gyűjtőtábort cseh csendőrök irányították. Csaknem 330 roma, közöttük legalább 241 gyermek vesztette életét az embertelen körülmények miatt.

Az 1970-es években sertéshizlaldát építettek az erdő közepén, ahol annak idején a láger barakkjai álltak. Az épületektől kétszáz méterre csak egy nagy kereszt és egy cseh, angol és romani nyelvű felirattal ellátott sírkő emlékeztet a táborra. Ezt az 1989-es rendszerváltás után emelték.

A roma szervezetek 1989 óta szüntelenül tiltakoznak amiatt, hogy a ma már magánkézben lévő állattelep a cigány népirtás emlékhelyén áll. A cseh kormányok mindegyike megígérte a probléma megoldását, de eddig egyik sem váltotta be ígéretét.

A témával az Európai Unió is foglalkozott, az Európai Parlament egy évtizede a csehországi romák helyzetéről elfogadott határozatában követelte a letyi sertéshizlalda lebontását és egy emlékmű felépítését. "A cseh politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy sok fájdalmas dolog történt a romák történelmében az ország területén" - fogalmazott korábban Ivan Vesely csehországi roma aktivista.

"Sok roma sértve érzi magát, legalább egy bocsánatkérést várnak, és szeretnék látni, hogy van szándék a dolgok helyrehozására" - fűzte hozzá.

A nagy világégés csehországi roma áldozatainak száma ismeretlen. Becslések szerint az akkor több mint negyvenezres csehországi roma lakosságból öt-tízezer ember pusztulhatott el.

Csehországban a második világháború alatt hivatalosan két cigány internáló tábor működött, az egyik Lety na Písecku, a másik Hodonín mellett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.