Állatvilág

Magyar madarászok a fülemülesitke után kutatnak Albániában

A fülemülesitke Európában kiemelt természeti érték, a Natura 2000 program oltalma alá tartozó, úgynevezett Natura 2000 jelölő faj.

2017.10.21 02:30MTI

Kéthetes expedícióra indulnak magyar madarászok azzal a céllal, hogy feltérképezzék Albánia megmaradt nádasait a fülemülesitke után kutatva - közölte a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület.

A 2016-os felmérések alapján Albánia fontos vonuló és telelő területe a sitkének. Mivel a balkáni költőállomány az 1980-as évekre felmorzsolódott, természetvédelmi vonatkozású akcióba kezdett az albán madártani egyesület, az Albanian Ornithological Society (AOS) és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület (KME). Az együttműködés eredményeképp 2017 tavaszán az élőhelyek kerültek térképre, most pedig a helyszínek jelentőségét mérik fel - olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott írásos tájékoztatóban.

A fülemülesitke Európában kiemelt természeti érték, a Natura 2000 program oltalma alá tartozó, úgynevezett Natura 2000 jelölő faj. "Európai állományának számottevő része a Kárpát-medencében összpontosul, így a faj megőrzésének feladata ránk hárul" - idézi a közlemény Németh Ákost, az expedíció vezetőjét.

A közlemény szerint az első két évben Észak-Albánia legjobb állapotban fennmaradt nádasában, a Buna-folyó mellett végeztek madárgyűrűzéseket. Ezen a területen 449 fülemülesitkét jelöltek és 22 magyar visszafogást regisztráltak. 2016-ban a két egyesület közös pályázatot adott be az angliai székhelyű Rufford Alapítványhoz a fülemülesitke albániai élőhelyeinek állapotfelmérésére. A nyertes pályázat keretén belül 2016 tavaszán hat vizes élőhelyet derítettek fel, ahol gyűrűzésen túl faunisztikai és botanikai felméréseket is végeztek. A gyűrűző táborokban szemléletformálás is zajlott. A két szervezet közösen hívott meg egyetemista csoportokat.

A madarászok az őszi gyűrűző tábor helyszínéül a Durreshez közeli Rruskhull Rezervátumot választották. A táborban dolgozó négy csapat 24 nap alatt összesen 853 madarat gyűrűzött, aminek csaknem fele - 408 példány - fülemülesitke volt. Mint írják, 2016-ban a megkerülések száma az elmúlt évekhez hasonlóan magas volt, összesen 12 magyar gyűrűs, egy görög és egy szlovák gyűrűt viselő fülemülesitke került meg. Mindez indokolttá tette, hogy 2017-ben négy helyszínre (Cas, Tale, Hamallaj, Orikum) terjesszék ki a megfigyelést.

Az összegzés szerint a magyar-albán együttműködés keretében hazánk szinte egész területéről, megközelítőleg évente 70-80 fő önkéntes vesz részt a kezdeményezésben. A Magyar Madárgyűrűzési Központ engedélyek beszerzésével és gyűrűkkel járul hozzá a sikerhez. Albán részről a természeti értékek védelmén túl a társadalom bevonására és az emberek tájékoztatására fektetnek nagy hangsúlyt. A tavalyi expedícióról egy albán televíziós összeállítás is készült. A tervek szerint Tiranában kap majd helyet egy fotókiállítás, mely az eddigi munkát mutatja be, valamint a felhívja a figyelmet Albánia természetvédelmi értékeire.

Németh Ákos összegzése szerint a gyorsan fejlődő turizmus veszéllyel fenyegetheti a vonuló fajok számára nélkülözhetetlen tengerparti nádasokat. A fülemülesitke mint "ernyő faj" jelenléte egyértelműen jelzi egy-egy terület jelentőségét. Tehát a vizes-nádas élőhelyhez kötött vonuló és ott élő fajok számára a fülemülesitke miatt védelmet élvező nádasok megléte elengedhetetlen. A madarászok célja, hogy ezek a kiemelt élőhelyek eredményeiknek köszönhetően bekerüljenek a Natura 2000-es hálózatba - olvasható a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.