Genetika

Újraéled a magyarok hun eredetéről szóló vita

A honfoglalók ősei mégis hunok voltak, és a magyar az avarok nyelve lehetett

2017.09.27 12:06ma.hu

Szegedi genetikusok honfoglaláskori leletek vizsgálata alapján azt állítják, hogy a Kárpát-medencébe érkező őseink jelentős százalékban a hunok DNS-ével rendelkeztek.

Ráadásul azt is feltételezik, hogy nem a honfoglalók, hanem az itt élő avarok beszélték a magyar nyelvet.

A régészeti genetika egy fiatal tudományterület, amely elsősorban csontmaradványokból kivont DNS alapján próbálja rekonstruálni a múltbeli eseményeket és a leszármazásunk ágait-bogait. A legrégebbi leletek, amelyeket sikerrel tudtak genetikailag analizálni, több tízezer évesek. Így állapították meg például, hogy a neandervölgyi ember nem tűnt el véglegesen a Föld színéről, mivel a mai ember DNS-ének 2-4 százaléka tőlük származik, magyarul, szaporodtunk velük.

Török Tibor és csoportja a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén a honfoglalók genetikáját tanulmányozza. A kutatók a csontmaradványokból kinyert mitokondrium DNS-ből próbálják a magyarok őstörténetének mozaikjait kirakni. Tanulmányukban arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a honfoglaló magyarok a hunoktól származnak, legalábbis részben.

Ez a nézet, mely sokáig uralkodott, a jelenlegi régészeti felfogás szerint hamis. Nagy vita alakult ki a genetikai eredményeket illetően.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.