Tudomány

Nem találtak bizonyítékot arra, hogy a homeopátia hatékony lenne

A homeopátiás készítmények hatását jobb híján a placebohatással magyarázták a tudósok.

2017.09.20 12:22ma.hu

Sőt, azt mondják, a homeopátia kártékony is lehet azáltal, hogy eltéríti a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybevételétől. Ez a lényege annak a szakvéleménynek, amelyet szeptember 20-án adott ki az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete.

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) egyik munkacsoportja új állásfoglalást adott ki a homeopátiás termékek hatékonyságával és biztonságosságával, valamint e termékek hirdetési és forgalmazási gyakorlatával kapcsolatban. Az EASAC az EU-tagállamok, valamint Norvégia és Svájc nemzeti tudományos akadémiái által létrehozott együttműködés, amely független, bizonyítékokon alapuló szakértői véleményekkel támogatja az európai szintű döntéshozatalt, s egyben az európai tudomány közös szószólójaként lép fel (a szervezetnek tehát a Magyar Tudományos Akadémia is tagja).

Az EASAC állásfoglalása teljes terjedelmében itt olvasható >>>

Az EASAC 2017. szeptember 20-án megjelent állásfoglalásában a szakértők leszögezik: az irodalom kimerítő áttekintése után sem állnak rendelkezésre a homeopátiás termékek és eljárások hatékonyságát alátámasztó, tudományosan elfogadható, kellőképpen meggyőző és reprodukálható bizonyítékok.

A tudósok szorgalmazzák egy olyan egységes szabályozói keretrendszer kidolgozását, amely egyaránt kötelező érvényű lenne valamennyi gyógytermékre nézve, beleértve az emberi és állati alkalmazásra szánt homeopátiás készítményeket is. Az EASAC dokumentuma a tagállami akadémiák által korábban kiadott, hasonló értelmű ajánlásokra támaszkodik, azok közül is leginkább a Svéd Királyi Tudományos Akadémia állásfoglalására, amelyhez 2015-ben rövid közlemény kiadásával az MTA is csatlakozott.

A homeopátia koncepcióját, amely betegségek kezelését célzó, nagy mértékben hígított készítmények előállítására és alkalmazására vonatkozik, Samuel Hahnemann dolgozta ki 1796-ban. Hahnemann doktrínáját a "hasonló hasonlót gyógyít" elvére alapozta, mely szerint egy anyag, amely valamilyen tünetet vált ki, alkalmas ugyanazon tünet kezelésére, amennyiben az betegségként jelentkezik. Elméletének másik sarokköve a "végtelen kis mennyiségek törvénye", mely szerint az átrázás (szukkusszió) általi sorozatos hígítások vélelmezetten növelik az anyag hatóerejét. A módszert gyakorlók közül némelyek azt állítják, hogy a homeopátia a test öngyógyító képességének serkentése révén fejti ki hatását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.