Állatvédelem

Összefogás az európai hiúzok megmentéséért

Hat európai ország összefogott a kontinensen élő hiúzok megmentése érdekében.

2017.08.22 02:30MTI

A 3Lynx projekt keretében, amelyet a cseh mezőgazdasági tárca készített elő, cseh, német, osztrák, olasz, szlovén és horvát szakértők három éven keresztül fogják figyelemmel kísérni az Európában élő három nagyobb hiúzcsoport életét. A projekt költségei 2,3 millió eurót (700 millió forint) tesznek ki, az összeg nagyobb részét az európai uniós alapokból fedezik - közölte a cseh agrártárca.

A három év alatt szerzett ismeretek és tapasztalatok alapján a szakértők stratégiai programot dolgoznak ki a veszélyeztetett állatfajnak számító hiúzok megmentésére.

A három hiúzcsoport egyike a cseh-osztrák határon fekvő Sumavában és a cseh-német határon lévő Bajor-erdőben, a második az osztrák-olasz Alpokban, míg a harmadik a horvátországi Dinári-hegységben él. Ez utóbbiban a hiúzok a múlt század 80-as éveiben kihaltak, de újratelepítették őket. A szakértők szerint a projekt ugyan sikeres, de a hiúzokat továbbra is nagyon veszélyeztetik elsősorban az orvvadászok.

Hasonló a probléma a Sumava-hegységben és a Bajor-erdőben is. "Jelenleg mintegy 60-80 hiúz él ezen a területen. Évente mintegy húszat megölnek az orvvadászok. Ez súlyos probléma, és gátolja a hiúzok számának természetes szaporodását" - mondta Tereza Mináriková, az ALKA Wildlife természetvédelmi szervezet képviselője.

Szakértők szerint a nemzetközi összefogásra a hiúzok megmentése érdekében azért is szükség van, mert a ragadozók számára nincsenek államhatárok, s élelem keresése közben szabadon vándorolnak az egyik országból a másikba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.