Japán

Sólyomnak álcázott drónnal riasztják el a majmokat

Sólyomnak álcázott drónnal riasztják el a termőföldeken lakmározó vadon élő majmokat a délnyugat-japán Oitában.

2017.08.21 15:54MTI

A város vezetősége szerint a hatalmas vadmajomparknak otthont adó Takaszaki-hegy keleti oldalán lévő terület elsősorban a japán naspolya-, füge- és mandarintermesztésről híres, ám a gyümölcsöket évek óta dézsmálják a majmok.

Az érintett nagyjából száz állat a jelek szerint nem tartozik a parkban etetett példányok csoportjaihoz. A terméskárok pótlásaként a város a 2015-ös költségvetési évben 5,9 millió jent (14 millió forint), a 2016-osban pedig 3,93 millió jent fizetett a gazdáknak.

A majmok elrettentése céljából a város egy sólyomnak álcázott drónt állított szolgálatba a földeken. A pilóta nélküli repülő szerkezetre szemet és csőrt ragasztottak, valamint egy majom plüssfigurát is lelógattak róla, hogy úgy tűnjön, mintha a ragadozó madár a zsákmányát cipelné. A szerkezetből továbbá majmok sikolyai hallatszanak egy hangfalon keresztül. Tavaly szeptemberben egy solymászt hívtak a városba, hogy egy igazi ragadozóval ijessze el a majmokat. A projekt viszonylag sikeres volt, de az élő állatot nehezen lehetett rávenni, hogy a megfelelő helyeken őrködjön, ezért döntött a város a drón használata mellett.

Május vége óta már négyszer bevetették az ál-sólymot, amely a visszajelzések alapján hatékony megoldás lehet a problémára. Oita vezetősége nagyjából 20 kísérleti reptetést tervez 2018 márciusáig, majd az eredmények függvényében belekezd egy teljes programba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.