Tudomány

Egy brit kutatás szerint az agresszív vegetáriánusok miatt egyre többen esznek húst

A jelek szerint az erőszakos hittérítés az emberek táplálkozási szokásai terén is kontraproduktív eredményeket hoz.

2017.08.11 12:55ma.hu

Van a vegetáriánusoknak és vegánoknak egy kicsi, de annál hangosabb része, akik élethivatásuknak érzik, hogy mindenkit lebeszéljenek a húsevésről. Ezek az emberek brutális gyilkosként tekintenek minden húsevőre, és nem győzik kioktatni őket arról, milyen undorító dolgokat esznek.

Ez az erőszakos térítés azonban éppen az ellenkező hatást éri el, mint amire ezek számítanak; egy brit kutatás eredményei szerint ugyanis ezzel csak elijesztik az embereket a zöldevéstől.

A VoucherCodesPro által készített felmérésben 2363 húsevő britet kérdeztek meg ételfogyasztási szokásaikról, köztük arról, hogy hajlandóak lennének-e elhagyni a húsételek fogyasztását. A válaszokból kiderült, hogy közel kétharmaduk gondolkodott már a váltáson, de végül mégsem tették meg.

Míg legtöbben (81%) azzal indokolták a maradást, hogy túlságosan is szeretik a hús ízét, a válaszadók negyede azzal, hogy egyes vegetáriánusok és vegák hozzáállása teljesen elvette a kedvüket.

Közülük 37 százalék mondta azt, hogy "agresszívak azokkal szemben, akik húst esznek" illetve "azt gondolják, egyedül csak az ő étkezési szokásuk jó". 25 százalék számolt be arról, hogy "kioktatták őket az étrendjükről, és arról, miért kell váltaniuk". Ami látszólag nem működött.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.