Csodálatos világ

Metánevő baktériumokat találtak az Antarktisz jege alatt

A különleges mikroorganizmusok egy nap segíthetnek a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentésében.

2017.08.04 09:14ma.hu
Fotó: AFP

Metánnal táplálkozó baktériumokat találtak az Antarktisz jégtakarója alatt - írja az IFL Science.

Egy nemzetközi kutatókból álló csapat még 2013-ban fúrt át nyolcszáz méternyi jeget, hogy elérje a Nyugat-Antarktisz mélyén fekvő Whillans-tavat. A szakértők több ezer éve elzárt víz- és üledékmintákat gyűjtöttek be.

Alexander Michaud, a Montanai Állami Egyetem kutatója szerint a felfedezés nem csak a globális éghajlatra gyakorolt hatása miatt fontos, hanem azért is, mert a metánevő mikroorganizmusok igen elterjedtek lehetnek a nyugat-antarktiszi jégpáncél mélyén.

A csapat a baktérium genomját, illetve a minták metánkoncentrációját elemezte. Úgy vélik, hogy a vizsgált térség jégtakarója alatt hatalmas mennyiségű gáz rejtőzhet, a metán lebontásában azonban sokat segíthet a most azonosított létforma.

Bár kevesebb a metán, mint a szén-dioxid, mégis igen veszélyes üvegházhatású gázról van szó. Az elmúlt húsz év során a metán 86 százalékkal nagyobb arányban melegítette a bolygót, mint a szén-dioxid. Éppen ezért, ha a jeges kontinens mélyén valóban rengeteg gáz található, mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk a légkörbe jutását. A szakértők szerint a Whillans-tóban élő baktériumok a metán több mint kilencvenkilenc százalékát fogyaszthatnák el.

John Priscu, a Montanai Állami Egyetem kutatója azt mondta, bő egy évtizednyi tudományos és logisztikai tervezésre volt szükség, mire sikerült begyűjteni az első mintákat az antarktiszi szubglaciális környezetből. Az eredmények megváltoztatták a szakértők Antarktiszhoz való hozzáállását.

A kutatás azonban nem csak a globális felmelegedés és a földi élővilág szempontjából lehet fontos. Nem kizárható, hogy az új létforma felfedezése egy nap még segíteni fog az űrkutatóknak, amikor idegen, jeges égitesteken, például az Enkeláduszon fogják keresni a potenciális élet nyomait.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.