Reproduktív egészség

Fele annyi hímivarsejtje van a nyugati férfiaknak, mint negyven évvel ezelőtt

A kutatók nem tudják, mi okozhatta ezt a drámai mértékű csökkenést. Baj lehet.

2017.07.26 08:35ma.hu

Egy nemzetközi kutatócsoport kedden közzétett tanulmányából kiderül, hogy feleannyi hímivarsejtje van a nyugati országokban élő férfiaknak, mint nyegyven évvel ezelőtt, arról azonban egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a hatalmas visszaesést - írja a Guardian cikke alapján az Index.

A Human Reproduction Update-ben közölt kutatás szerint 1973 és 2011 között évente 1,4 százalékkal csökkent az ondóban található hímivarsejtek száma, ami a szakértők szerint megdöbbentő szám, egyes helyeken akár terméketlenséghez is vezethet. Hagai Levine, a tanulmány társszerzője elmondta, különféle kezelések ugyan rendelkezésre állnak ennek megelőzésére, de a hímivarsejtek arányának csökkenése utalhat a férfiak rosszabbodó egészségi állapotára is, ezzel pedig egyelőre senki nem foglalkozik. 

Annak ellenére azonban, hogy a tanulmány szerzői minden olyan faktort igyekeztek figyelembe venni, ami a korábbi kutatásokból hiányzott, mégsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy valódi trendről beszélhetünk. A dán Tina Kold Jensen például, egy korábbi kutatás során 15 éven keresztül vizsgálta a katonaságba jelentkező fiatalok spermáját, az ebből született tanulmány pedig végül nem jelzett csökkenést - bár lehet, hogy csak azért, mert sokaknak eleve alacsony volt a hímivarsejt-koncentrációja.

Allan Pacey, andrológus professzor is úgy vélekedett, hogy erre a kérdésre úgy lehetne választ adni, ha akár 20-25 éven keresztül kéne minden évben mintákat tesztelnének, egyúttal pedig hangsúlyozta, hogy Jensen ilyen jellegű kutatása nem jelzett csökkenést. Ettől függetlenül azonban arra buzdított, hogy ha valaki aggódik a hímivarsejt-koncentrációja miatt, de gyereket akar, az semmiképpen ne halogasson.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.