Siker!!!

Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

A magyar csapat a 10. helyet szerezte meg az országok nem hivatalos rangsorában, ezzel az európai országok között az egyik legjobb eredményt érte el.

2017.07.16 10:30MTI

Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető az MTI-vel.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kémiai Intézetének adjunktusa közleményében azt írta: a július 6. és 15. között, Thaiföldön megrendezett 49. kémiai diákolimpián 76 nemzet 297 diákja vett részt.

A magyar csapat a 10. helyet szerezte meg az országok nem hivatalos rangsorában, ezzel az európai országok között az egyik legjobb eredményt érte el.

A diákokat az ELTE Kémiai Intézete választotta ki, és készítette fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával - tette hozzá.

A csapat tagjai voltak: Sajgó Mátyás (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), Turi Soma (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium), Kalapos Péter (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Botlik Bence Béla (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium).

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.