Erre iszunk

A sör még egy atomrobbanás után is iható marad

Egy nukleáris fegyver detonációja szinte mindent elpusztít: az épületek elporladnak a lökéshullámtól, a gyúlékony anyagok lángra kapnak, ami pedig megmarad, az hosszú évtizedekre sugárfertőzött lesz. De van valami, ami még ezt az elképesztő erejű rombolást is túléli.

2017.04.20 09:59ma.hu
Kísérleti atomrobbantás a nevadai sivatagban (Fotó: AFP)

Mégpedig a sör.

1945 és 1960 között az Egyesült Államok számtalan kísérleti atomrobbantást hajtott végre a nevadai sivatagban. Az 1955-ben indult nukleáris tesztsorozat, az ún. "Teáskanna-hadművelet" keretében összesen 14 bombát robbantottak fel. A kutatók két robbantás előtt néhány sörös- és üdítőitalos dobozt, illetve üveget is elhelyeztek az atombombák hatókörében, hogy lássák, milyen hatással van a sugárzás ezekre az italokra - írja a Science Alert.

Robert Krulwich, az NPR tudományos szakújságírója szerint az 1956-ban végzett kísérletek során a szakértők több sörös és üdítős dobozt, illetve palackot raktak le egy 20 és egy 30 kilotonnás hatóerejű bomba epicentrumának közelében. A legközelebbiek mindössze 322 méterre voltak a robbanás középpontjától, a legtávolabbiak viszont több kilométerre. Egy részüket földbe ásták, néhányat halomba raktak, a többit pedig egymás mellé állították.

Ahogy az a kísérletről készült 1957-es tanulmányból is kiderült, meglepő eredményre jutottak: bár a detonációk középpontjához legközelebb eső italok kis mértékben radioaktivvá váltak, a kutatók úgy találták, hogy ha a szükség úgy hozza, meg lehet inni őket.

A tudósok olyannyira bíztak a mérési eredményekben, hogy néhány doboz sört el is fogyasztottak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.