Régészet

Régészeti ritkaság: egy germán harcos sírjára bukkantak Hódmezővásárhelynél

Egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját találták meg a Móra Ferenc Múzeum régészei egy 2-3. századi szarmata kori településhez tartozó temetőben Hódmezővásárhely közelében.

2017.03.24 15:32MTI
hirdetés

Varga Sándor ásatásvezető régész pénteken a helyszínen elmondta, a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának régészeti feltárása során egy szarmata település három részletét találták meg. A legérdekesebb egy nagy termetű germán harcos sírja, amely ugyan tájolását és a temetési rítus alapján illeszkedik a szarmata temetőbe, de jóval mélyebben található annál.

Ebben a térségben ugyan éltek germánok, de jelenlegi ismereteink szerint csak később, a gepida királyság idején az 5. században. Arra későbbi kutatások deríthetnek fényt, miért temették el a germán férfit a szarmaták közé - tudatta a szakember.

Varga Sándor ásatásvezető régész a germán harcos sírját tisztítja (MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Varga Sándor közölte, noha a sírt korabeli rablók megbolygatták - több értékes, különleges tárgy is előkerült: egy ezüstből készül érme, ezüst övcsat, szíjvég, illetve egy szíjelosztó karika. Ez utóbbi ötvösmunka ebből a korszakból egyedülálló a Kárpát-medencében, hasonló tárgyak csak jóval északabbról a mai Lengyelország, Németország, illetve a Baltikum területéről kerültek elő. A sír tudományos fontosságát növeli az eredeti helyzetben megmaradt, közel 40 centiméter hosszú vaslándzsa, és a harcos pajzsának vasból készült maradványa is.

A harcos sírjában talált ezüst szíjelosztó karika (MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

A régész elmondta, elsősorban a harcossal együtt eltemetett tárgyak alapján következtetnek a férfi származására, de az embertani jellemzők is erre utalnak. A férfi csontozata rendkívül vaskos, és termete is kiemelkedik a szarmaták közül. Bár pontos becslés csak az alaposabb embertani vizsgálatok alapján adható, a férfi testmagassága elérhette a két métert - közölte az ásatásvezető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.