Történelem

Vészkorszakbeli adatszolgáltatási íveket tettek elérhetővé az interneten

Történelmi dokumentumokat, 1944-es adatszolgáltatási íveket tettek elérhetővé az interneten.

2017.02.23 02:30MTI

2015 szeptemberében különleges irategyüttesre bukkantak egy Kossuth Lajos téri lakás felújítása során: a közfal kibontásakor mintegy hétezer oldalnyi dokumentum került elő, amelyről korábban azt hitték a szakemberek, hogy megsemmisült az 1944-45-ös ostrom alatt. Az értékes iratokat a lakástulajdonos "példamutató módon" átadta a fővárosi levéltárnak – tette hozzá közleményében Budapest Város Levéltára.

"Mint ismeretes, a zsidónak minősített budapesti lakosságot 1944 júniusában összeköltöztették a sárga csillaggal megjelölt házakba. Ennek előkészítését szolgálta Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án kelt rendelete, melyben valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírásáról intézkedett" - idézték fel.

Az adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője huszonnégy órán belül köteles volt kitölteni: fel kellett tüntetni a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő nevét, "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát.

Budapest Főváros Levéltára a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elvégezte a kimagasló történelmi értékű dokumentumok digitalizálását és feldolgozását. Az eredményt a Hungaricana felületén tették közzé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.