Tudomány

Először észleltek szupernóvát "szinte" a robbanás után

Először észleltek szupernóvát, avagy az egy csillag életét lezáró robbanást, csupán három órával az égi jelenség kezdete után.

2017.02.14 15:02MTI

A szupernóva fénye 160 millió év alatt ért a Földre, ahol nagy szerencsére aznap, 2013. október 6-án robottávcsövek kémlelték az éjszakai eget. A csillagászok hétfői bejelentése szerint a kitörés kezdete után már három órával tanulmányozni tudták a szupernóvát, vagyis sikerült az eddigi legkorábbi szakaszában elkapni a jelenséget.

“Azonnal tudtuk, páratlan esélyt kaptunk. Sikerült a legelején megfigyelnünk az SN 2013fs robbanását” – mondta el az AFP-nak Ofer Yaron, a brit Nature Physics szaklap aktuális számában ismertetett tanulmány vezető szerzője, az izraeli Weizmann Tudományos Kutatóintézet tudósa.

A kutatók nagyon szeretnék tanulmányozni a szupernóvák kialakulásának legkorábbi szakaszát, azokat a pillanatokat, amikor a hatalmas csillag élete látványos véget ér. Ám anélkül, hogy tudnák, a világegyetemben hol esedékes éppen csillagrobbanás, általában csak jó pár nappal a kezdete után veszik észre az eseményt, amikor a törmelék legnagyobb része már szétszóródott.

A szupernóvákat rendszerint egy éven belül lehet észlelni, legnagyobb fényerejük azonban a néhány naptól néhány hétig terjedő intervallumban van – mutatott rá Yaron.

Fotó: NASA

Eddig az egyhetes szupernóva észlelése már korai volt. A Napnál nagyobb tömegű csillagok és robbanásuk fénye több millió vagy milliárd év alatt érhet a Földre.

A SN 2013fs 160 millió éves útjának végét a San Diego melletti Palomar obszervatórium automatikus távcsöve rögzítette, a tudósok röviddel utána kiolvasták az adatokat, majd meghatározták távolságát, összetételét, hőmérsékletét és más jellemzőit.

Yaron és kutatócsoportja az adatokból rekonstruálta, milyenek lehettek a csillag életének utolsó pillanatai, mielőtt a gigászi robbanás bekövetkezett.

Mivel nagyon korán észlelték az eseményt, meg tudták figyelni az anyagot, amelyet a haldokló csillag utolsó évében bocsátott az űrbe, sűrű héjat alakítva ki belőle maga körül. A tudósok arra következtettek, a csillag vörös szuperóriás volt.

Fotó: NASA


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.