Fertőzött jegesmedvehús

Fertőzött jegesmedvehús miatt kellett kiüríteni Hitler titkos sarkvidéki kutatóbázisát

Orosz tudósok szerint fertőzött jegesmedvehús okozta betegség miatt kellett kiüríteni Hitler titkos északi-sarki katonai kutatóbázisát.

2016.10.24 12:18MTI

Az északi sarkkörön túli titokzatos bázist, amely a Schatzgräber (Kincsvadász) elnevezést kapta, 1942-ben, egy évvel Oroszország lerohanása után hozták létre a nácik. Orosz kutatók szerint, akik 72 évvel később tárták fel az egykori bázist, a tábor személyzetét annak idején tengeralattjáróval kellett elszállítani, mert fertőző betegséget kaptak.

A tudósok többek között lőszerellátmány darabjait is megtalálták az északi-sarki kutatóállomáson, amelynek stratégia jelentőségét az adta, hogy annak idején időjárási adatokat szolgáltatott a térségben mozgó katonai erők és szállítóhajók számára. Emellett, ahogy arra az elnevezése is utal, a sejtések szerint a telepen különleges műkincseket rejthettek el.

A bázis az Északi-sarktól ezer kilométerre fekvő szigeten, Alexandra-földön állt, amelynek hovatartozása sokáig vitatott volt, de ma Oroszországhoz tartozik. 1930 és 1990 között ez volt az egyetlen állomás a kopár, fagyos szigeten. A kutatók több mint ötszáz tárgyi leletre bukkantak. Bunkerek romjai, kiürült benzineskannák, de a rendkívüli hidegben fennmaradt írásos dokumentumok is előkerültek - ismertette a hétvégén a The Daily Mail és az The Independent online beszámolója.

A bázis ellátását légi úton oldották meg: az utánpótlást repülőkről dobták le. 1944-ben azonban a táborban élő összes férfi nyers jegesmedvehúst fogyasztott, és a fertőzött hústól bélférgesek lettek. A súlyos betegség miatt tengeralattjáróval menekítették ki őket.

A sziget stratégiai jelentősége a hidegháború alatt erősödött meg ismét, amikor az amerikaiak és az oroszok egyaránt szerettek volna minél nagyobb befolyásra szert tenni az Északi-sarki térségben, és megszerezni a régió gazdag természeti erőforrásait.

Oroszország jelenleg azt tervezi, hogy egy állandó katonai bázist telepít a szigetre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.