Történt elem

Hitler szülőháza semmiképp sem válhat emlékhellyé

Nem a lebontását, hanem az átalakítását javasolta a szakértői bizottság, úgy, hogy ne legyen kívülről felismerhető.

2016.10.19 07:33MTI

Adolf Hitler náci diktátor szülőházának átalakítását és nem a lebontását javasolta a szakértői bizottság. Az osztrák belügyminiszter a grémium ajánlására hivatkozva a felső-ausztriai ház lerombolását jelentette be még hétfőn.

A bizottság ajánlásában nem szerepel a bontás - közölte Braunau polgármestere, Hannes Waidbacher - kedden. A politikus tagja annak a 13 tagú, többek közt jogászokból és történészekből álló bizottságnak, amely az ingatlan sorsának lehetőségeit vizsgálta.

Az Oberöstereichischen Nachrichten című regionális osztrák lap kedden arról írt, hogy a bizottsági ajánlás valójában mélyreható építészeti átalakítást javasolt, amely az épület felismerhetőségét és szimbolikus jelentőségét szüntetné meg. Eszerint nem szabad olyan intézményt, például múzeumot létrehozni benne, amely összekapcsolható lenne Hitlerrel vagy a náci idők emlékével. A javaslat szerint a ház helyén szociális vagy közigazgatási intézménynek kellene majd működnie.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter hétfőn ugyanakkor azt közölte, hogy a szakértők javaslatát elfogadva Adolf Hitler szülőházának lebontása mellett döntött, és a braunaui ház helyére új épületet emelnek.

Sobotka kedden úgy pontosított, hogy Hitler szülőházát úgy kell átalakítani, hogy ne legyen kívülről felismerhető. Hozzátette: vitatkozhatnak azon, hogy ezt lebontásnak nevezzék-e, de a ház semmiképp sem válhat emlékhellyé.

A politikus bejelentette, hogy az átalakításra pályázatot írnak ki. Braunau városával együtt döntenek majd arról, hogy az új épület szociális vagy közigazgatási célokat fog szolgálni.

A magántulajdonban lévő, de az állam által bérelt ingatlan évek óta üresen áll, felújításra szorul. A tulajdonos azonban nem engedi felújítani. Egyes vélemények szerint azért, mert nem akarja, hogy az épület veszítsen a náci diktátorhoz köthető jellegéből. A Die Presse című lap korábbi információi szerint Gerlinde P. a közelmúltban jelezte, hogy fel akarja mondani a bérleti szerződést és értékesítené a házat. Az állam jelentkezett is vevőként, de a tulajdonos nem állt kötélnek, később már nem is reagált az állam részéről tett ajánlatokra. A belügyminisztériumban aggodalmak támadtak emiatt, és a kormány végül idén tavasszal úgy döntött, hogy az épület gazdájának kártalanítása mellett kisajátítja az ingatlant. Az erről szóló törvényjavaslatot nyáron fogadta el a kabinet és parlamenti jóváhagyásra vár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.