Az összeomlás veszélye fenyegeti

Megsemmisülhetnek az isztambuli Topkapi palota egyes részei

A Márvány-tenger mélyéből induló földrengések nyomán a pavilon az összeomlás szélére került.

2016.09.28 06:30MTI
turkeydesk.com

Az összeomlás veszélye fenyegeti az isztambuli Topkapi palota egyes részeit a falakban keletkezett rések miatt - írta a Hürriyet című török napilap.

Az épületegyüttes Hódító Mehmed szultánról elnevezett pavilonját, amely korábban a palotamúzeum kincseit mutatta be, biztonsági okokból már július 13-án bezárták. Az épület pincefalain a hajszálrepedések mögött akkora méretű réseket fedeztek fel a szakemberek, hogy egy emberi kar átférne rajtuk. A kincstár felbecsülhetetlen értékű tárgyai, egyebek között a 86 karátos, körte alakú "Kanálkészítő gyémántja", biztonságos raktárhelyiségekbe kerültek át.

A szakértői jelentés szerint - más hatások mellett - az utóbbi években a Márvány-tenger mélyéből induló földrengések nyomán a pavilon az összeomlás szélére került. A hatóságok szerint az épület jelenlegi állapotában még egy 5-ös erősségű földrengést sem vészelne át.

A kulturális és idegenforgalmi minisztérium sürgős beavatkozást rendelt el. A felújítás költségei elérhetik a 10 millió török lírát (1 milliárd forint).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.