Tengervadász

Kifutott az első, teljesen automata hadihajó

A fejlesztők hangsúlyozták, hogy nem távirányítású járműről van szó, hanem olyanról, amely számítógépes programjai segítségével, emberi közreműködés nélkül, önállóan képes elvégezni a rábízott feladatokat.

2016.05.03 08:29MTI

Kaliforniában bemutatták a sajtónak helyi idő szerint még hétfőn az amerikai haditengerészet új, teljesen automatizált hajóját, amely rövidesen megkezdi a próbautakat a Csendes-óceánon. A Sea Hunter (tengeri vadász) névre keresztelt hajót San Diegóban vitték ki a nyilvánosság elé.

A fejlesztők hangsúlyozták, hogy nem távirányítású járműről van szó, hanem olyanról, amely számítógépes programjai segítségével, emberi közreműködés nélkül, önállóan képes elvégezni a rábízott feladatokat. A mintegy 40 méter hosszú jármű két évig végez próbautakat Kalifornia partjai mentén. Kezdetben a biztonság kedvéért legénység is lesz rajta. Felfegyverzését egyelőre nem tervezik.

A kísérleti szakaszt követően, a várakozások szerint hónapokig működhet önállóan az óceánokon, és tízezer mérföldet, azaz 18 és félezer kilométert tehet meg egy alkalommal. Eredetileg tengeralattjárók automatikus felkutatására szánták, de ma már ennél sokkal többre képes.

A hajó kifejlesztése 120 millió dollárba került. Jelenleg 20 millióért lehet legyártani egyet-egyet.

A bemutató során nem engedték a fedélzetére a tudósítókat és televíziós stábokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.