Programajánló

Az Újratervezés című kiállítás finisszázsára készülnek Debrecenben

Erre az alkalomra megjelent a kiállítás tudományos igényű szakkatalógusa.

2016.04.16 05:38MTI

Az Újratervezés című kiállítás finisszázsára készülnek Debrecenben: az Antal-Lusztig gyűjteményből tavaly júliusban megnyitott tárlat utolsó két napján, szombaton és vasárnap rendhagyó tárlatvezetésekkel, koncerttel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központba látogatókat - közölte a Déri Múzeum igazgatója pénteken sajtótájékoztatón a helyszínen.

Angi János elmondta azt is, hogy erre az alkalomra megjelent a kiállítás tudományos igényű szakkatalógusa: a 418 oldalas, a tárlaton látható 528 művet dokumentáló, magyar és angol nyelvű kiadványt a debreceni Alföldi Nyomda készítette.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón méltatta azt az együttműködést, amely az elmúlt tíz évben a város és Antal Péter között kialakult.

Az Antal-Lusztig gyűjtemény nélkül a város szegényebb lenne - mondta a polgármester, és bejelentette: 2019 végéig meghosszabbították az együttműködési megállapodást a műgyűjtővel, így a csaknem négyezer darabos gyűjtemény további értékes darabjaival ismerkedhetnek meg a jövőben a Modem látogatói.

Antal Péter műgyűjtő reményét fejezte ki, hogy az együttműködés 2019 után is folytatódik a várossal, és a mostani, tudományos igénnyel feldolgozott szakkatalógust is továbbiak követik.

A most záró tárlat több mint 200 év művészetét fogja át, összesen 150 művész, köztük Vajda Lajos, Ámos Imre, Bálint Endre, Korniss Dezső, Csontváry Kosztka Tivadar, Mednyánszky László, Nemes Lampért József, Tóth Menyhért, Kondor Béla és feLugossy László munkáit láthatják az érdeklődők vasárnap estig.

A finisszázs keretében szombat délután Nagy Krisztina Tereskova festőművész tart rendhagyó tárlatvezetést, majd a Modem kertjében Grencsó István (szaxofon, fúvósok) és Benkő Róbert (nagybőgő) improvizációi szórakoztatják a látogatókat.

A záró tárlatvezetésen vasárnap délután Nagy T. Katalin kurátorral, Keserü Katalin művészettörténésszel és Antal Péter műgyűjtővel is találkozhatnak az Újratervezés látogatói.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.