Gemenc

Hazajött Tóbiás, a fekete gólya - webkamerán követhetjük, mit csinál

A gólya pénteken délben tűnt fel, a Gemenc Zrt. keddre állította üzembe a fészek közelében még 2013-ban elhelyezett webkamerarendszert és a képet közvetítő honlapot.

2016.03.01 15:47MTI
A megérkezés pillanata - Fotók: Gemenc Zrt.

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj hímjét idén is webkamerán keresztül figyelhetik meg a természetbarátok.

A Tóbiás névre keresztelt gólya pénteken délben tűnt fel, a Gemenc Zrt. keddre állította üzembe a fészek közelében még 2013-ban elhelyezett webkamerarendszert és a képet közvetítő honlapot - mondta Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketingosztályának vezetője az MTI-nek.

A gólya rendszeresen elsőként jelenik meg a keselyűsi erdészház közelében épített fészkelőhelyén, a legkorábban 2014-ben február 24-én, tavaly pedig március 1-jén érkezett meg az ártéri erdőbe. A madár más szempontból is különleges: a faj egyedei normális esetben kerülik az ember közelségét, ő azonban a napokban is teherautóktól 20 méterre, rakodásra váró farönkök mellett gyűjtötte a háncsot fészkéhez - tette hozzá.

A madár most 17 éves, 1999-ben Bogyiszló közelében gyűrűzték meg. Egy évvel később Izraelben azonosították, majd kilenc év elteltével szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. A hímgólya 2013 óta érkezik meg a bekamerázott fészekre. A napokban várható a tojó megjelenése is; mivel a tavaly itt költött tojó nem volt gyűrűzve, ezért nem tudni teljes bizonyossággal, hogy ugyanaz a madár lesz a hím párja - mondta az erdészetvezető. A gólyapár életét a gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/ oldalon lehet nyomon követni.

A tavalyi pár négy fiókájából egy maradt meg, költés után egyet a tojó elpusztított, majd egy másikat a hím vitt el, a harmadik a fészekben pusztult el. Kevés esetben sikerül két-három fiókának felnőnie, egy szintén bekamerázott pörbölyi fészekben például az összes fióka elpusztult.

Kalocsa Béla, a Magyar Madártani Egyesület feketególya-védelmi programkoordinátora az MTI-nek elmondta: a fiókák elpusztítása a gólyapár váltásával függhet össze, mivel akkor fordul elő, amikor az élelmet kereső gólya nem érkezik vissza időben a fészekhez. A magyarázat egyelőre bizonytalan, az is lehet, hogy viselkedészavar áll a háttérben - jegyezte meg.

screenshot

Ez egy tavalyi kép, mert bárhogy is nézegettük a webkamerán, Tóbiás most nem volt otthon.

Ez még szintén a megérkezés pillanata - Fotók: Gemenc Zrt.


Ez még szintén a megérkezés pillanata - Fotók: Gemenc Zrt.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.