Az evolúcióbiológia utóbbi húsz éve

Dögevők kései utódai volnánk a világ közepén?

A Homo erectus megváltozott táplálkozási szokásai katalizálhattak az emberi nyelv kialakulását.

2015.09.10 17:59ma.hu

A szavannán heverő hatalmas dögök jelenléte adhatta a nagy lökést a modern ember kialakulásához – ez lehetett a földi evolúció utolsó „nagy lépése” a világ egyik legismertebb evolúcióbiológusa, Szathmáry Eörs akadémikus szerint, aki az mta.hu-nak adott interjút. Milyen változásokat hozott az utóbbi húsz év technikai fejlődése a kutatási területén? Miként következtethetünk az evolúcióbiológia eredményeiből idegen bolygók potenciális élővilágára? Elképzelhető, hogy az intelligens életet tekintve Földünk – dacára az utóbbi időben felfedezett exobolygók sokaságának – mégiscsak kitüntetett helyzetben van?

Szathmáry Eörs és John Maynard Smith húsz éve, 1995-ben publikálták az evolúcióbiológia addigi eredményeit összegző munkájukat, mely magyarul Az evolúció nagy lépései címmel jelent meg. A számítástechnika és a genetika az azóta eltelt két évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül, egyre jobb eszközöket adva az evolúciókutatók kezébe. A korábban lefektetett elmélet alapvonalai nem sokat változtak, azonban az egyre világosabban körvonalazódó részletek meghatározó módon befolyásolhatják az életről, a világegyetemről és benne elfoglalt helyünkről alkotott képünket.

Az utóbbi évek során egyre világosabbá vált, hogy az élet építőkövei, a legegyszerűbb szerves molekulák évmilliárdokkal ezelőtt is nagy mennyiségben állhattak rendelkezésre a Naprendszerben. A számítógépes szimulációk és laboratóriumi kísérletek eredményei valószínűsítik azt a feltevést, hogy a genetikai kód és az életműködéseket végrehajtó fehérjék mai világos elkülönülése előtt létezhetett egy „RNS-világ”, ahol az információtárolást és a munkát egyaránt RNS-molekulák végezték. Ez a világ jelenthette az ugródeszkát a kezdeti, bonyolult önfenntartó kémiai rendszerektől a mai sejtek elődjei felé.

Szathmáry Eörs - MTA

Szathmáry Eörs szerint azonban a földi élet fejlődésének igazán nagy ugrása nem is annyira az élet keletkezése, hanem a valódi sejtmagvas sejtek (eukarióták) kialakulása lehetett, amihez szerencsés mutációk sokaságára volt szükség. Maga az élet ugyanis viszonylag korán kialakult, jelen ismereteink szerint azonban ez utóbbi "megaevolúciós" lépés - ellentétben például a többsejtűek kialakulásával, mely tucatnyi független esetben előfordult - egyetlenegyszer következett be a nagyjából kétmilliárd évig prokarióták uralta Földön. Mindez felveti annak eshetőségét, hogy ha találunk is valaha életet idegen bolygókon, az bakteriális szintű életközösségeket jelent majd.

"Megeshet, hogy a biológiában antikopernikuszi fordulat előtt állunk" - mondta Szathmáry Eörs, utalva arra, hogy az intelligens életet tekintve elképzelhető, hogy Földünk - dacára az utóbbi időben felfedezett exobolygók sokaságának -mégiscsak kitüntetett helyzetben van. Az evolúcióbiológus a valódi sejtmagvas sejtek kialakulását követő igazán nagy lépésnek az emberi nyelvhasználat kialakulását tartja, amit a Homo erectus kényszerűen megváltozó táplálkozási szokásai katalizálhattak. Őseink számára 2-2,5 millió évvel ezelőtt a korábban bőséges élelemforrások elapadása miatt a nagytestű állatok tetemei jelenthették a túlélés egyetlen esélyét. E dögök megkeresése, védelme a ragadozók ellen, valamint elszállítása olyan egyedülálló helyzetet teremtett, mely evolúciósan előnyössé tette egy hatékony, elvont fogalmak átadására is alkalmas kommunikációs forma - az emberi nyelv - kialakulását.

A teljes interjú a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható >>>

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.