Ott minden megvan nekik, ami kell

Rókák ezreinek adhat otthont Bécs

Észleltek ilyen ragadozókat még olyan városi nevezetességek közelében is, mint a schönbrunni kastély.

2015.09.02 16:02MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography

Több ezerre tehető a Bécsben élő rókák száma - közölte a bécsi állatorvosi egyetem egy kutatója, miután elemezte a vadállatészlelések összegyűjtésére nemrég létrehozott internetes oldal adatait.

A májusban indított portálon az első három hónapban 1000 vadon élő állatnak, köztük 300 rókának a főváros területén való észlelését jelezték.

Főleg a város nyugati kerületeiben és éjszakánként láttak rókákat, a szántóföldekkel határos keleti kerületekben kevésbé, ám észleltek ilyen ragadozókat még olyan városi nevezetességek közelében is, mint a schönbrunni kastély.

Azért élnek rókák a városban, mert itt megtalálnak mindent, ami a fennmaradáshoz kell nekik, részint élelmet, például lehullott gyümölcsöt és egereket, másfelől nyugalmat és az utódneveléshez megfelelő körülményeket kínáló bokros vagy üreges helyeket - mondta Theresa Walter, az egyetem vadállat-tudományi és ökológiai kutatóintézetének munkatársa, a vadon élő állatok kutatója.

A szakember szerdán, az Ökológiai Társaság göttingeni éves közgyűlésén számolt be kutatási eredményeiről. A vadállat-észlelési internetes oldal célja lakossági segítséggel felmérni a Bécsbe besurranó, vadon élő állatok elterjedtségét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.