Kuiper-öv

Új célpontot jelöltek ki a New Horizons űrszonda számára

A Kuiper-öv egy objektumát fogja közelebbről "szemügyre venni" következő küldetéseként az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája, amely első számú missziójaként idén júliusban minden eddiginél közelebb jutott a Plútó törpebolygóhoz.

2015.08.31 12:02MTI

A 2014 MU69 jelzésű objektum egyike azon két üstökösszerű égitestnek, amelyeket a misszióban részt vevő kutatók jelöltek meg lehetséges új úti célként. A NASA most alaposan áttanulmányozza a tervet, mielőtt hivatalosan is jóvá hagyná azt - adta hírül a BBC News.

A New Horizons idén júliusban másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el a Pluto mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a törpebolygótól, részletgazdag fotókat készített róla, hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a Plutóról és annak holdjairól.

A Naprendszer külső, fagyos részén, a Kuiper-övben lévő új célpont nagyjából 1,5 milliárd kilométerre van a Plutótól. Az objektum körülbelül 45 kilométer átmérőjű és a kutatók szerint egyike a Plutóhoz hasonló nagyobb égitesteket alkotó elemeknek.

"Úgy véljük, hogy ez jóval kevesebbe fog kerülni, mint az elsődleges misszió, ugyanakkor új és izgalmas tudományos ismeretekkel fog szolgálni számunkra" - mondta John Grunsfeld, a NASA vezető beosztású munkatársa.

A New Horizonsnak elegendő üzemanyaga van egy újabb "randevúhoz", és a szakemberek szerint az űreszköz a 2020-as évek végéig vagy akár még tovább is szolgálatban marad.

A Hubble űrteleszkópot kezelő szakemberek tavaly nyáron öt jeges objektumot fedeztek fel a New Horizons repülési útvonalán, végül kettőre szűkítették a lehetséges új célpontok számát.

Október végén és november elején az űreszköz egy sor manővert fog végrehajtani, hogy megkezdje útját a 2014 MU69 felé. Az újabb nagy találkozásra a tervek szerint 2019. január 1-jén kerülhet sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.