Saját fejlesztésű autók

Közel ezer versenyző a Formula Student Hungaryn

Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer autóipari mérnök-hallgató versenyez saját fejlesztésű és építésű autókkal a Formula Student Hungary augusztus 20-23. között rendezett versenyén, a győr-gönyűi kikötőben.

2015.08.23 07:30MTI
MTI/Krizsán Csaba

Európa nyugati részét és a kelet-közép-európai térséget egyaránt 21 csapat képviseli, egy team Kanadából érkezett - ismertette Pintér-Péntek Imre, a szervező X-Meditor Kft. ügyvezetője. Megjegyezte: a versenyre ezúttal 105 csapat jelentkezett a meghirdetett 44 helyre, amely a jelentkezés elindítása után nyolc másodperccel már be is telt.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta, a csapatok a tervezésen, a fejlesztésen és a tesztelésen túl foglalkoznak az üzleti megvalósítással, a kommunikációval, a források megszerzésével, tehát mindazzal, amit egy vállalat elvár egy szakembertől.

Az államtitkár szólt arról, hogy a gyakorlatorientált duális képzés keretében szeptembertől 21 egyetemen, közel 400 cég támogatásával mintegy ezer hallgató kezdi meg tanulmányait, ez a duális képzésbe bevonhatók 1,5 százaléka. A távlati cél, hogy 2020-ra az érintett hallgatók nyolc százaléka már duális képzésben tanuljon.

Németh István, a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának tudományos és gazdasági dékánhelyettese arról számolt be, hogy a szeptemberben induló gépészmérnökképzés 80 hallgatójából 50 duális képzésben tanul.

A képzési konstrukció egyedi abban a tekintetben, hogy a hallgatóknak forgószínpadszerűen hat vállalatnál nyílik lehetőségük az egységes és cégspecifikus tananyagok elsajátítására - mondta.

A rendezvényen bemutatták a Széchenyi István Egyetem SZEngine motorfejlesztő csapatának kimondottan Formula Student autókhoz készített, egyedi tervezésű erőforrását.

Borsi Fanni csapatvezető elmondta, az erőforrás alacsony tömegközéppontú, a versenyautókban a vezetőhöz közelebb építhető be. A 28 kilós motor 510 köbcentis, és 48 lóerőt teljesít 9000-es fordulaton. Különlegessége, hogy a blokkba integrálták a váltót, a vízpumpát és az önindítót, így a motor köré a leendő felhasználóknak csak a kocsit kell megépíteniük.

A Formula Student versenysorozat 1981-ben az Egyesült Államokban indult, Magyarországon 2010 óta rendeznek futamokat. Az egyetemi és a főiskolai csapatok számára életre hívott autóverseny-sorozat során a hallgatókból álló csapatok együléses versenyautó tervezésében és építésében mérik össze tudásukat.

Feladatuk a jármű köré felépített teljes üzleti koncepció kidolgozása és prezentálása mellett a projekt működéséhez szükséges anyagi háttér biztosítása. A csapatoknak olyan szemlélettel kell egy kicsi, együléses versenyautót fejleszteniük, mintha egy sorozatgyártásra készülő gyár kérte volna fel őket a prototípus elkészítésére.

A Formula Student Hungary verseny főszponzora az Audi Hungária Motor Kft., amely támogatja az Arrabona Racing Teamet, a budapesti BME Formula Racing Teamet és a motortervező a SZEngine csapatot.

MTI/Krizsán Csaba

Nyáron a győri csapatok 43 tagja végzi Formula Student tevékenységét audis gyakornokként. Rajtuk kívül több csapattag is dolgozik a vállalat különböző területein, az Audi Hungaria gyakornoki programjának keretében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.