DSCOVR

Szenzációs felvételek: nézze meg a Hold sötét oldalát!

Sikerült egy olyan felvételt készíteni Holdunkról, amit sosem láthatunk a Földünkről. De az is meglepő, amit közben a Földünkről láthatunk.

2015.08.07 10:46ma.hu

A Hold túloldalát akkor kapta lencsevégre a DSCOVR, mikor bolygónk és a Nap között haladt el. A szenzációs felvétel, mely július 16-án készült, a Föld-figyelő polikromatikus kamera köszönhető.

Nos, nem ez az első eset, hogy meglestük égi kísérőnk fenekét, de most először sikerült teljes fényben elcsípni. Először az orosz Luna csodálhatta meg 1959-ben, az óta pedig számos NASA-felvétel is készült, többek között az Apollo 8 legénysége által.

"Meglepő, hogy mennyire fényesebb a Föld, mint a Hold" - mondta Adam Szabo, a DSCOVR-projekt tudósa. "Bolygónk igazán egy ragyogó égitest a sötét űrben a Holdhoz képest."

NASA

Számos káprázatos felvételt készített már a Földről másfélmillió kilométeres távolságból az űridőjárást és a naptevékenységet vizsgáló amerikai DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) űrszonda.

Az űreszköz a NASA, az amerikai légierők, valamint az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) közös projektjeként ez év februárjában startolt a floridai Cape Canaveralról. Júniusban állt "szolgálatba" a kijelölt "poszton", a Nap-Föld rendszer L1 jelű Lagrange-féle ponton. Ezen a gravitációs szempontból stabil helyen, a Napot és a Földet összekötő egyenesben, körülbelül másfélmillió kilométer távolságból állandóan "szemmel tudja tartani" a Napot, megfigyelni az onnan érkező töltött részecskék áradatát (napszelet), miközben bolygónkkal is állandó kapcsolatban áll - olvasható a Space.com hírportálon.

A DSCOVR megfigyeléseinek köszönhetően pontosabban lehet megjósolni a geomágneses viharokat, amelyek zavarokat okozhatnak az energiaellátásban, a rádióösszeköttetésben és egyéb földi rendszerek működésében.

Az űrszondát azonban a bolygónk kutatására alkalmas eszközökkel is felszerelték. Ezek egyike a Föld-figyelő polikromatikus kamera, az EPIC, amely a közeli infravöröstől az ultraibolyáig a legkülönfélébb hullámhosszokon készít felvételeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.