Komárom szőnyi városrészében

Római bronzsisakot találtak Brigetióban az ELTE régészei

Brigetióban, azaz Komárom szőnyi városrészében az ELTE ókori régészeti tanszékének hallgatói egy díszes katonai bronz sisakot és egy Ámor-szobrot találtak az idei ásatáson.

2015.07.21 15:01MTI

Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatója elmondta, hogy a feltárás eredményéről szerdán két órakor nyílt bemutatót tartanak a vásártéren, majd a tárgyak a többi lelettel együtt ideiglenesen láthatók lesznek a múzeumban.

A Borhy László akadémikus, ásatásvezető régész vezetésével folyó munka idei célja a 2013-ban feltárt pince födémszerkezetének kiemelése és konzerválása. A területen 1992 óta folytat ásatásokat az ELTE Régészettudományi Intézete és a Klapka György Múzeum.

A nyakvédővel és fülvédővel ellátott sisakot a pince rétegéből emelték ki. A Krisztus utáni 200-230-as években készült bronztárgyat körben domborított állatfigurákkal díszítették.

Az Ámor-szobor egy másik szelvényből került elő, ez az első istenábrázolásos szobor, ami a brigetiói ásatásból származik. Öt-hat hasonló alkotás ismert Brigetio területén, azok azonban a 19-20. században kerültek elő, nem régészeti feltárásból.

Számadó Emese elmondta, hogy ilyen épségben megmaradt födém felfedezésére az elmúlt évtizedekben nem volt példa Magyarországon. A leletből rekonstruálható a teljes római kori födémszerkezet, a szögelések, a csapolások módja. A 10-12 négyzetméteres faszerkezet megmentésén Morgós András vegyész-restaurátor és munkatársa dolgozik.

A födém alatt pincéből különböző tárolóedények, amforák, dörzstálak töredékei és a bennük tárolt gyümölcsök és növények, köztük datolya, alma, barack, körte és olíva magjai kerültek elő, de számos olívabogyóra és datolyára bukkantak megkövült, összeszáradt állapotban.

A rendszeres ásatásokkal az egykori polgárváros központját tárják fel. A nyílt régészeti bemutató után 16 órakor a Korszakok és birodalmak határán, kelták Komárom-Esztergom megyében címmel nyílik időszaki régészeti kiállítás a Klapka György Múzeum főépületében.

Brigetio a távolsági kereskedelem célpontja volt. Hispániából, Itáliából szállítottak ide csemegéket, erre utal a korabeli csomagolóanyag, az amfora, amelyekben légmentesen lezárva nagy távolságokra tudták eljuttatni olajat, bort, olívabogyót, fahéjat, de osztrigát is szállítottak ide.

A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. A település az egykori római határ, a limes mentén jött létre. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.

Először a légiótábor jött létre, amelynek a vonzáskörzetében kialakult a táborváros, a katonai városnegyedtől 2-3 kilométerre pedig a bennszülött népesség lakhelyeként szolgáló civil település létesült.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.