Matematika

Európa legnagyobb számelméleti konferenciáját tartják Debrecenben

A Journées Arithmétiques-et kétévente rendezik meg, de csak minden másodikat tartják külföldön, a többinek az alapító Franciaország helyszíne.

2015.07.07 22:00MTI

A konferencián több mint 170 előadást hallhat a világ minden tájáról érkezett mintegy 260 matematikus, az előadók olyan neves intézményekből érkeztek, mint az angliai Cambridge, Oxford, a francia École Polytechnique, a holland Leideni Egyetem, a Moszkvai Lomonoszov Állami Egyetem vagy a kanadai McGill Egyetem - ismertette Bérczes Attila, a tanácskozás szervezője.

Lovász László Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar számelméleti kutatások a világ élvonalába tartoznak, a Debreceni Egyetem (DE) pedig a számelmélet fontos központja.

Az MTA elnöke utalt a hazai kombinatorikus számelméleti és a prímszámokra épülő kutatások mellett az úgynevezett diafonikus számelméletre, amelynek meghatározó kutatója Győry Kálmán debreceni professzor, akinek 75. születésnapja alkalmából pénteken és szombaton rendeznek számelméleti konferenciát Debrecenben.

A két konferencia összefügg, s méltó köszöntése a debreceni matematikusnak - tette hozzá Lovász László.

Győry Kálmán Széchenyi-díjas matematikus a sajtótájékoztatón Gauss elhíresült szavait idézte, miszerint "a matematika a tudományok királynője". A számelmélet pedig a matematika királynője - tette hozzá a professzor.

Egy-egy számelméleti felvetésre adott esetben évtizedek vagy évszázadok múlva születik csak válasz, ami viszont jelentősen hozzájárul mind maga a matematika fejlődéséhez, mind az alkalmazott tudományos kutatásokhoz - magyarázta Győry Kálmán, majd az MTI érdeklődésére hozzátette: számelméleti kutatásokon alapul a kriptográfia, a titkosítás, de közvetlen alkalmazása jelenik meg a gyógyszeriparban, a hadiiparban és a bankszférában is.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora egészségügyi alkalmazásokat említett: szerinte kulcsfontosságú a számelmélet a mágneses rezonancia-vizsgálatoknál, de például a pszichiátriában a neuronhálózatok feltérképezésében csak 20 százalék az orvostudomány, 80 százalék a matematika.

A Debreceni Egyetemen számos kutatási projektben dolgoznak együtt matematikusok és kutatóorvosok - tette hozzá.

Lovász László egy közismert felhasználás számelméleti vonatkozásaira utalt: az internetben mindenki által ismert https öt betűje "kemény számelméleti alkalmazás", amelyből az "s" a kriptográfiát, a biztonsági jelenti.

Lovász László és Pintér Ákos, a DE természettudományi és technológiai kar dékánja egyaránt azt hangsúlyozta, a hogy a fiatal kutatók a számelméleti alapkutatások során tanulhatják meg mindazt, ami később a gyakorlatban, a gazdaságban, az informatikában fellelhető.

A Journées Arithmétiques konferencia nyilvános előadását kedd este Lovász László tartotta Határstruktúrák a gráfelméletben és a számelméletben címmel. A nemzetközi konferenciát követő kétnapos számelméleti tanácskozáson összesen tizenhárom, Győry Kálmán pályájához, munkásságához kötődő tudós tart előadást, köztük Szemerédi Endre Abel-díjas matematikus. Az Abel-díj az egyik legrangosabb matematikai kitüntetés, a matematika Nobel-díjaként is emlegetik - ismertette Pintér Ákos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.