Ez lett a veszte

A harmadik fokozat hajtóművének leállása miatt zuhant le a Proton

A vizsgálat szerint a megnövekedett vibrációs terhelés miatt romlott el a hajtómű. Mindezt konstruktőri hibának tartják. A hiba kijavítása viszont nem igényel nagy költségeket.

2015.05.29 22:08MTI

A harmadik fokozat hajtóművének leállása okozta az orosz Proton hordozórakéta lezuhanását - jelentette be a Roszkoszmosz vezetése pénteken.

Igor Komarov, az orosz űrkutatási hivatal vezetője azt is elmondta, hogy a vizsgálat szerint a megnövekedett vibrációs terhelés miatt romlott el a hajtómű. Mindezt konstruktőri hibának tartják. A hiba kijavítása viszont nem igényel nagy költségeket - tette hozzá a Roszkoszmosz vezetője.

Alekszandr Ivanov, Komarov első helyettese azt mondta: a szakértői vizsgálatok során kiderült, hogy a hajtómű turbószivattyújának rotortengelyével, a forgórésszel volt gond.

Alekszandr Medvegyev, a hordozórakétát gyártó Hrunyiscsev Központ főkonstruktőre kijelentette, hogy a Proton-M megsemmisüléséhez vezető konstruktőri hiba 1988-ban már hasonló balesethez vezetett.

Komarov bejelentette, hogy adminisztratív és fegyelmi lépéseket tesznek a május 16-án történt baleset miatt.

A következő Proton rakéta felbocsájtásának időpontját csak júniusban fogják meghatározni - közölte Igor Komarov, a Roszkoszmosz vezetője.

Az eddigiek során az űrrakétákat gyártó cégeknél minőségellenőrzési irányításban találtak hibákat. A terület gyökeres átalakítására két héten belül tervet készítenek.

A Proton-M típusú orosz hordozórakéta egy mexikói távközlési műholdat állított volna Föld körüli pályára, de az utolsó, harmadik fokozata meghibásodott, és a rajta lévő mexikói műholddal együtt visszazuhant, majd elégett a légkörben.

Azoknak a daraboknak a keresését, amelyek mégis Földet értek a Bajkálon túli területen, az ottani erdőtüzek nehezítik.

A szokatlan időpontban, az esti órákban tartott moszkvai tájékoztatón Alekszandr Ivanov, a Roszkoszmosz helyettes vezetője arról is beszámolt, hogy hamarosan befejezik az április 28-án felbocsájtott Szojuz-2.1a rakéta és a Progressz M-27M teherűrhajó kudarcának a vizsgálatát is.

A Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt a teherűrhajó nem jutott el a kijelölt pályára, ahonnan tovább kellett volna haladnia a Nemzetközi Űrállomásra, és végül a rakományával együtt megsemmisült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.