Ha egyszer átköltözünk a vörös bolygóra...

Bekékülhet a Mars

Nagy napkitörések után a bolygó felszínén tartózkodó űrutazók kéknek látják majd a jelenséget az éjszakai égre pillantva.

Azért ez a látvány a Földről nézve sokkal-sokkal szebb >>> képgaléria

2015.05.29 08:13ma.hu

Az emberi szem számára láthatatlan ultraibolya tartományban nemrég felfedezett marsi "sarki fényeket" kék színű égi jelenségként láthatnak majd egykor a Mars-utazók. Legalábbis erre az eredményre jutott szimulációk és laboratóriumi kísérletek alapján egy francia vezetésű nemzetközi kutatócsoport, köztük Opitz Andrea, aki jelenleg az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársa.

Ez lenne az első eset, hogy a látható fény tartományában aurórákat figyelnének meg egy a Földtől különböző bolygón - magyarázza az Űrvilág.hu a Planetary and Space Science című folyóiratban megjelent tanulmányt. A Mars-utazásra persze még egy darabig várni kell, de a számítások azt mutatják, hogy külső bolygószomszédunk ritka légkörének felső régióiban jellemzően kék színben pompázna a jelenség, a Nap aktivitásának mértékétől függően. (Mielőtt emberek jutnának a Marsra, várhatóan automata űrszondákkal is detektálhatják az ottani sarki fényeket, ha azokra a látható tartományban is érzékeny berendezéseket telepítenek.)

Kép: D. Bernard

Ahogy a Földön, úgy a Marson is a sarki fényt a légkörben levő atomokkal és molekulákkal ütköző, a világűrből érkező nagyenergiájú részecskék gerjesztik. Alapvető különbség a Föld és a Mars között, hogy a mi bolygónknak van globális mágneses tere, a Marsnak viszont nincs. Ehelyett lokálisan, egy-egy régióban mérhető erősebb mágneses tér. A Napból érkező töltött részecskék pályáját, és így a sarki fény létrejöttének helyét a helyi mágneses tér erővonalai határozzák meg. Igazából a Mars esetén nem is indokolt "sarki" fényről beszélni, hiszen a globális mágneses tér és így a pólusok híján a jelenség mindenféle szélesség fölött előfordulhat.

A Földön a sarki fény jellegzetesen zöld vagy vörös színű (a gerjesztett oxigénatomok miatt), esetleg kékeslila (az ionizált molekuláris nitrogén miatt). A tanulmány szerint a marsi aurórák domináns színe a mélykék lehet, bár a vörös és zöld komponens is megtalálható benne. Nagy napkitörések után, amikor a töltött részecskék elérik a Marsot, a bolygó felszínén tartózkodó űrutazók is láthatnák a jelenséget az éjszakai égre pillantva.

Mintegy 3,5 milliárd évvel ezelőtt a korai Marsnak is lehetett globális mágneses tere, ami mostanára eltűnt. Maradványaként a bolygó kérgében, foltokban mágneses anomáliák fedezhetők fel. Ezek főleg a déli féltekén találhatók. Marsi aurórákat először 2005-ben az európai Mars Express szonda méréseiből mutattak ki a bolygó déli részén. Legutóbb, tavaly decemberben pedig az amerikai MAVEN figyelt meg kiterjedt "sarki" fényeket a Marson, az északi féltekén, ugyancsak az ultraibolya tartományban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.