Kincsraktár

Értékes késő bronzkori leletek kerültek elő Fegyverneken csatornázás közben

Vélhetően egy bronzműves mester edényben elrejtett készlete volt mindez, mivel használt, kopott, törött tárgyakat is találtak, amelyekből újraolvasztás után új tárgyak készülhettek volna.

2015.05.27 17:49MTI

Hatvannyolc darab bronztárgyból álló értékes késő bronzkori (Kr.e. 10. század) lelet került elő Fegyverneken, Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig ez a harmadik, egyben leggazdagabb ilyen típusú bronz leletegyüttes - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti osztályvezetője szerdán az MTI-vel.

Tárnoki Judit elmondta: a Fegyvernek belterületén zajló csatornázás utáni lakossági bekötéskor bukkant egy magánszemély a leletre, amelyről másnap már értesítette is a múzeumot, a bejelentő megtalálói díjban részesült.

Az osztályvezető kitért arra, hogy a régészek által kincs- vagy raktárleletnek is nevezett tárgyak között fakivágásra és földművelésre alkalmas, bronzból készült sarló és tokos balták, lándzsahegyek, egy kardpenge töredéke, valamint nyersanyagként szolgáló bronztömbök is vannak.

Vélhetően egy bronzműves mester edényben elrejtett készlete volt mindez, mivel használt, kopott, törött tárgyakat is találtak, amelyekből újraolvasztás után új tárgyak készülhettek volna - mondta.

Tárnoki Judit azt mondta, hogy a még restaurálatlan tárgyakat május 30-án, szombaton tekinthetik meg az érdeklődők a szolnoki Damjanich János Múzeumban a régészet napja országos rendezvénysorozat keretében, a későbbiekben a fegyverneki helytörténeti múzeumban, majd újra a szolnoki múzeumban is kiállítják őket.

A régész hangsúlyozta: a lelet értékére tekintettel a helyszínen további kutatásokat terveznek idén nyáron az ELTE régész tanszékével közösen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.