Innováció

Díjazták az ifjú feltalálók versenyének nyerteseit

Átadták a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjait kedden Budapesten.

2015.05.12 17:06MTI

A Magyar Innovációs Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közösen meghirdetett verseny célja, hogy a 20 év alatti fiatalok figyelmét a műszaki- és természettudományok, a technológia és a kutatás-fejlesztés területére irányítsa, illetve hozzájáruljon az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez.

A díjátadón Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke elmondta: az iskolák fontos feladata, hogy kialakítsa a képességet a diákokban új dolgok létrehozására. Az újdonságok ma értéket jelentenek, erre kell felkészíteni a fiatalokat, és ez a verseny jelentősen hozzájárul ehhez - hangsúlyozta.

Pálinkás József úgy fogalmazott: néhány száz évvel ezelőtt voltak eszközök, amelyek apáról fiúra szálltak. Ma ilyenből kevés van, viszont számtalan olyan eszköz létezik, amelyek egy generáción belül is megváltoznak.

Sipos Imre, az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy ez a verseny színesíti a magyar köznevelésben megjelenő tantárgyi versenyeket.

Kitért arra: fontos feladat, hogy a részt vevő intézmények, alkotó műhelyek minél több iskolát, társintézményt vonjanak be ilyen kezdeményezésekbe. Minél szélesebb egy-egy ilyen verseny alapja, annál jobb eredmények születnek - tette hozzá.

Ormos Pál akadémikus, a bíráló bizottság elnöke ismertette: 112 pályázat érkezett, ezek közül a tudósokból, egyetemi tanárokból és gazdasági szakemberekből álló 18 tagú bizottság 65 pályázatot fogadott el, illetve javasolt kidolgozásra.

A kidolgozás időszakában a Magyar Innovációs Szövetség szakemberei tanácsadással, konzultációk szervezésével segítették a továbbjutott versenyzőket, és a pályázatokat a zsűritagok személyesen is figyelemmel kísérték.

A bíráló bizottság négy első, három második, négy harmadik, illetve két különdíjat ítélt oda, 12 pályázatot kiemelt dicséretben, 23 pályázatot pedig dicséretben részesített.

Pakucs János, a szervező bizottság elnöke elmondta: a verseny nemcsak arról szól, hogy megtalálják a tehetséges fiatalokat, hanem további támogatásukról is a következő időszakban. A tehetségkutató legjobbjai egyebek mellett összesen 2,5 millió forint ösztöndíjat kapnak, a négy első díjas pályamunka elkészítői részt vehetnek az Európai Unió által 37 ország részvételével szeptemberben, Milánóban megrendezendő versenyen

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.