Költségcsökkentés

Épül az első, kizárólag robotokkal termelő gyár

Kizárólag robotokkal termelő gyár épül Dél-Kínában a munkaerőhiány enyhítésére és a költségek csökkentésére.

2015.05.07 11:43MTI
Forrás: CFP

A kelet-ázsiai országban úttörőnek számító létesítmény tulajdonosa a precíziós elektromos alkatrészeket gyártó sencseni Everwin Precision Technology, mely Kína-szerte több mint ötezer embert alkalmaz. A vállalat bejelentése szerint az új, tungkuangi gyárában kezdetben ezer robotot alkalmaznának a gyártósorok mentén, évente mintegy kétmilliárd jüanos (88 milliárd forint) gyártókapacitással.

Mindössze karbantartásukat, a robotok felügyeletét és a cég adminisztrációját végző alkalmazottak lennének emberek, összesen mintegy kétszázan, tizedére csökkentve a hagyományos körülmények között szükséges mintegy kétezres munkaerő-állományt - kalkulálta a cég.

Az Everwin kínai sajtóban nyilatkozó képviselője szerint nem csupán a költségek csökkenek majd a robotok alkalmazása nyomán, de a termelés hatékonysága és biztonsága is fokozódik.

Az Everwin ugyan az első, ám közel sem az egyetlen kínai cég, mely teljesen robotmunkára kíván váltani. Tavaly ősz óta a tungkuani gazdasági és információs technológiai iroda szerint a városban több mint félezer vállalat összesen 4,2 milliárd jüant (185 milliárd forint) fektetett robotok alkalmazásába.

A robotok alkalmazása a következő évek meghatározó trendje Kínában - fogalmazott februári jelentésében az IFR nemzetközi robotikai szövetség. A szervezet adatai szerint jelenleg minden tízezer munkásra harminc robot jut most az országban, miközben Japánban 323, Németországban 282.

A "teljes állású" robotok száma két éven belül megduplázódhat, így 2017-re Kínában alkalmazhatják a legtöbb robotot a világon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.