Kutatás

Éhenhalt gyermekek fogainak vizsgálata segít a következő generációkon

A nagy írországi éhínség gyermekáldozatainak fogazatának és csontvázának izotópvizsgálatát végezték el - e kutatás révén a most felnövekvő nemzedékek későbbi egészségi állapotára lehet következtetni.

2015.04.17 21:30MTI

A Bradfordi és a Durhami Egyetem tudósainak kutatásáról  az American Journal of Physical Anthropology című szaklapban jelent meg tanulmány.

Az 1845-49-es évek nagy éhínséget Írországban a burgonyavész (Phytophthora infestans) okozta, amely elpusztította a parasztság fő táplálékát, a burgonyát, amelyet takarmányként is használtak. Becslések szerint egymillióan haltak meg az éhezés és betegségek következtében, további két millió ír pedig emigrált - olvasható a The Guardian online kiadásában és az EurekAlert hírportálon.

A kutatók két 19. századi temetőben feltárt csontvázakat vizsgáltak. Az egyik sírkertet az írországi Kilkennyben, a város valamikori dologháza mellett egy építkezés kapcsán találták meg. A korabeli legnagyobb ismert tömegsírból több mint 800 felnőtt és gyermek földi maradványai kerültek napvilágra, az elhunytak az éhezés és a láz végzett, de sok volt közöttük a skorbutos is. A másik, az 1843 és 1854 között használt temetőt Londonban tárták fel, ahol az elhunytak egy része írországi menekült volt.

A tudósok a gyermekek és felnőttek fogazatának karbon- és nitrogénizotópjait elemezték. A fogak, amelyek a születés előtt kezdenek kialakulni, rétegekben formálódnak, ezek mindegyike négy hónap alatt jön létre. Így egyes rétegek a gyermek fejlődésének meghatározott időszakához köthetők.

A nitrogénizotópok magasabb szintjét a fogazatban és a csontokban általában a jó egészségi állapottal és fehérjedús táplálkozással hozzák összefüggésbe. "A két temető áldozatainak vizsgálata viszont arról tanúskodott, hogy épp azok a csecsemők hunytak el, akiknél magasabb volt a nitrogénizotópok szintje" - emelte ki Julia Beaumont, a Bradfordi Egyetem régésze, a tanulmány vezető szerzője. Hangsúlyozta: e csecsemők esetében a magasabb nitrogénszint épp az anyák éhezéséről tanúskodik, akiknek szervezete valósággal felemésztette önmagát, hogy szoptatni tudja gyermekét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.