Ősnyelv

Honnan indultak, merre és mikor? Sorra dőlnek meg az eredet-elméletek

Újszerű, kvantitatív módszereket is felhasználó modellel érveltek amerikai kutatók az indoeurópai nyelvek eredetének úgynevezett sztyepphipotézise mellett.

2015.02.19 19:54MTI

A Kaliforniai Egyetem berkeleyi intézményének (Berkeley) nyelvészcsapata Will Changgal az élen több mint 150 élő és holt indoeurópai nyelv több mint 200 szóhalmazának időbeli változásait vette górcső alá.

A szóalakok változási ütemét is figyelembe vevő statisztikai modellekkel arra következtettek, hogy az indoeurópai ősnyelv körülbelül 6500-5500 évvel ezelőtt kezdett el szétválni, ami a sztyepphipotézisnek felel meg. Eszerint az ősnyelv a ponto-kaszpi sztyeppén, azaz a Fekete-tenger északi partjától a Kaszpi-tengeren túl nyúló hatalmas síkságon alakult ki, és innen kezdett elterjedni az állattartás fejlődésével Kr. e. 4500 és 3500 között.

A Language című tudományos folyóirat márciusi számában megjelenő cikk az egyik első kvantitatív alapokon álló tanulmány a sztyeppe-hipotézis védelmében, és az első cikk, amely a "származás-korlátot" is figyelembe veszi, azaz jobban beépíti módszerébe a nyelvek között kimutatott rokonságokat. A metódust a szerzők reményei szerint más nyelvcsaládok vizsgálatánál is lehet majd használni.

A sztyepphipotézis alternatívája az Anatólia-elmélet, amely szerint az indoeurópai nyelvek őse sokkal korábban, Kr. e. 7500 és 6000 között kezdett el szétágazni a mai Törökország területéről a mezőgazdasággal és a paraszti életmóddal együtt.

Az indoeurópai nyelvek - melyek közé a germán, az újlatin és a szláv nyelvek mellett a perzsa és a hindi is tartozik - csaknem 3 milliárd ember anyanyelvét adják, ezzel az indoeurópai a világ legtöbb ember által beszélt nyelvcsaládjának számít.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.