A várost vajon Lando fogja vezetni?

Így telepedhetnénk meg a Vénuszon

A NASA merészet álmodott (vagy csak túl sokat nézett valaki Csillagok Háborúját az amerikai űrhivatalnál), és kitalálta, hogyan élhetne ember huzamosabb ideig a Naprendszer egyik legpokolibb bolygóján.

2014.12.20 10:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: NASA

A szerelem római istennőjéről kapta nevét a Vénusz bolygó, mely ugyanakkor semmi szeretnivalóval nem rendelkezik - legalábbis egyelőre. Felszínén 500 Celsius fokos hőmérséklet uralkodik, ami semmilyen szerves élőlény számára sem biztosít élhető körülményt. A felhők felett azonban már sokkal kedvezőbb a helyzet - itt -180 Celsius foktól 240 Celsius fokig bármilyen hőmérséklet előfordulhat, átlagosan 120 Celsius fokkal kell számolni.

A felszínen tovább nehezíti a létezést az az elképesztő nyomás, melyre földi viszonyok között csak a tengerek mélyén akad példa. A földfelszíni nyomás 92-szerese uralkodik a Vénuszon; ám a planéta felhői felett már ebben a tekintetben is elviselhetőbb a környezet. A nagyjából Föld méretű bolygón tehát nem a felszínen kell keresni az emberi élet számára alkalmassá tehető feltételeket, vonta le a következtetést a NASA.

De miért foglalkozik a mostoha viszonyok ellenére ennyire a Vénusszal az amerikai űrkutatás? Nos, van néhány olyan paramétere a bolygónak, ami sokkal alkalmasabbá teszi a tartós emberi jelenlét fenntartására, mint a Mars esetében. A vörös bolygó messzebb van - 650-900 napig kell utazni, míg odaérünk, ehhez képest a Vénusz "csak" 400 napnyi utazási távolságra van a Földtől -, sűrűsége és kémiai összetétele is közelebb áll anyabolygónkéhoz, mint a Marsé.

A fentiekből következően a NASA azzal az ötlettel állt elő, hogy a "szerelembolygónak" nem a felszínét "kellene" kolonizálni, hanem a felhők fölött "vethetné meg lábát" az emberiség. A Csillagok háborújából ismerős felhővároshoz hasonló struktúrát álmodott meg az amerikai űrhivatal. A HAVOC (High Altitude Venus Operational Concept) szerint az űrhajósoknak a Vénusz atmoszférájának felsőbb rétegeiben közlekedő, napenergiával hajtott léghajók biztosíthatnának életteret.

Apropó, napenergia: ebben a közegben sokkal hatékonyabbak lehetnek az éltető fényt begyűjtő panelek. Egyrészt a légkör java alattuk lenne, vagyis szinte semmi sem szűrné a sugárzást, másrészt a Vénusz közelebb is van a Naphoz, ami alapvetően nagyobb energiát jelent.

És hogy mégis mennyivel kellene a vénuszfelszín fölé emelkedni? A NASA becslése szerint nagyjából 120 kilométerre, ezen a magasságon körülbelül földi gravitációs és nyomásviszonyok uralkodnak. Itt átlagosan 75 Celsius fokos a hőmérséklet, ami ugyan földi szemmel nézve brutálisan sok, de ez modern technológiával még bőven a kezelhetőség határain belül van (szemben az 500 Celsius fokkal).

Az azonban nem derült ki egyelőre, hogy mi értelme is lenne a Vénuszon lebegni a NASA szerint...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.