Space Apps Challenge

NASA-látogatást nyert egy magyar informatikus-hallgató

Az idei témák között az űrtechnológia, az aszterodiák és a robotika is szerepeltek. Idén több mint 8 ezer versenyző csaknem 700 projektet indított a különböző kategóriákban.

2014.11.28 11:58MTI

A NASA-hoz utazik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának hallgatója, Pais Gergely. A másodéves programtervező informatikus hallgató tagja annak a hét tagú nemzetközi diákcsapatnak, amely kategóriájának legjobbja lett a Space Apps Challenge ötletversenyen - olvasható az egyetem közleményében.

A versenyt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) írta ki. A csapatoknak 48 óra alatt kellett innovatív megoldásokat kidolgozniuk. Az idei témák között az űrtechnológia, az aszterodiák és a robotika is szerepeltek. Idén több mint 8 ezer versenyző csaknem 700 projektet indított a különböző kategóriákban.

Pais Gergely és csapattársai saját kategóriájukban 25 csapat közül bizonyultak a legjobbnak. Az intelligens űrhajós sisak (E.C.A.S.A. Interactive Astronaut Helmet) tervével győzték meg a NASA szakértőiből álló bíráló bizottságot.

A sisak szemkövetéses és hangvezérléssel is irányítható, a kiterjesztett valóság technológiája révén többek között 360 fokos tájékozódással, vezeték nélküli videoközvetítés lehetőségével, a környezet objektumairól lehívható információkkal és összehangolt szenzoros adatokkal biztosítja a sisakot viselő űrhajós számára a munkavégzés optimális feltételeit űrséta közben - olvasható a közleményben.

A nyertes csapat tagjai finnországi Erasmus-ösztöndíjuk ideje alatt ismerték meg egymást: a sisakot Pais Gergely indiai, mexikói, francia, olasz és finn fiatalokkal közösen tervezte. A hallgatók december 4-én a NASA John F. Kennedy Space Centerbe látogatnak, ahol jelen lehetnek az Orion űrhajó tesztrepülésénél. Az űrhajó a NASA tervei szerint a jövőben embereket juttat majd a Marsra - tájékoztatott az ELTE.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.