Vérszívók a köbön

Szupertetvek keseríthetik meg életünket

A fejlett világ többnyire már mentes a parányi élősködők csípésétől, ám az apró rovarok új generációja ismét elhozhatja a tetűinváziót.

2014.10.19 13:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Wikipedia

A tetvek önmagukban sem kedves lények, az apró élősködőktől azonban a fejlett világ jelentős részén sikerült már megszabadulni. Köszönhetően az irtásukat lehetővé tevő hatásos kezelésnek, mely sajnálatos módon azonban mindössze egyetlen gyilkos összetevőn alapul. John Clark, a Massachusetts Amherst Egyetem toxikológusa arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek hamarosan meg lesz a böjtje.

Eddig elsősorban a piretrin nevű idegmérget használták az apró rovarok ellen. Ám a szer ismétlődő bevetésével a tetvek alkalmazkodtak hozzá: az evolúció működésének bizonyítékaként egyre több olyan kicsiny ízeltlábú létezik, mely képes mentesíteni magát a méreg hatásaitól.

Persze mindez nem egyik napról a másikra alakul ki, de az elmúlt sok évtized alatt tetűgenerációk százainak volt lehetősége alkalmazkodni. Argentínában és Izraelben már felbukkantak a fenti idegméreggel szemben teljesen ellenálló példányok. Amint arra Clark rámutatott, egy idén márciusban megjelent vizsgálati eredmény szerint az Amerikában található fejtetvek 99,6 százaléka genetikai mutáción esett át a száz évvel ezelőtt élt élősködőkhöz képest, vagyis úton van a "szupertetű" státusz eléréséhez.

Szerencsére nem a fenti méreg az egyetlen hatásos eszköz a tetvek ellen. Rosszul reagálnak például a hőre, de fizikai eltávolításuk - fésű - is hatásos. És remélhetőleg a biológia és a kémia szakértői hamarosan kifejlesztenek egy másik szert, amire még nem rezisztensek az apró rovarok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.