Majmok bolygója

Lehet-e jogi személy egy csimpánz?

Attól még nem kap emberi jogokat, ha jogi személlyé válik, de pozitív elbírálás esetén jelentősen megnőhet az őt illető védelem.

2014.10.10 11:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Wikipedia

Egy new yorki bíróság dönt majd Tommy ügyében. A húszas éveiben járó csimpánzra még tavaly akadtak rá egy kicsi, koszos ketrecben, ahol "természetesen" nem kapott megfelelő elbánást. Óriási szerencséjére pont egy ügyvéd - Steven Wise - bukkant rá, aki rögtön felkarolta az állat ügyét.

Visszatérve a bírósági döntésre: ha Tommy jogi személlyé válik, attól még nem számít embernek, és nem kap emberi jogokat sem. Jogi értelemben viszont nagyobb védelemben lesz része, mintha "csupán" az államban hatásos állatvédelmi rendelkezések alapján vizsgálnák ügyét. Jogi személyiségként nagyjából olyan jogok illetnék meg, mint amit a szülők gyakorolnak gyerekeik felett vagy a gondozók sérült emberek oltalmazásáért.

Nem ez lenne az első eset, amikor egy állat jogai kiemelkednek az "állati sorból". Tavaly például India adott "nem emberi személyek" státuszt a delfineknek. A Nonhuman Rights Project (NhRP), melynek Wise dolgozik, olyan állatok jogaiért küzd, amelyek intelligensek, öntudatosak és önállóak. Ebbe a csoportba tartoznak az emberszabású majmok, az elefántok és a delfinek, melyek rossz tartási körülményein változtathat, ha az NhRP sikereket ér el. A kezdeményezés egyébként első lépésként ezen állatok laboratóriumi kísérleteinek megakadályozását akarja elérni.

Tommy 65 oldalas vádiratában hamarosan döntés születik, noha a majom fizikai hogylétéről nem lehet tudni, csak feltételezik, hogy életben van. Bárhogy is legyen, ő lehet a majmok következő generációinak hőse, aki elérte, hogy az emberek jobban bánjanak a hozzájuk genetikailag legközelebb álló fajtársaikkal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.