Nagyaktivitású radioaktívhulladék-tároló

A Mecsek agyagkövébe temetnék Paksot

Az idén újraindult nyugat-mecseki kutatásoktól sokat várnak, mivel az előzetes eredmények még "nem okoztak csalódást". Nem is nekünk fognak, hanem az unokáinknak.

2014.09.28 10:24MTI, ma.hu

Kedvező eredményeket mutatnak a Nyugat-Mecsekben végzett kutatófúrások, az eddigi értékelések szerint nincs olyan indok, ami megkérdőjelezné, hogy az itt lévő agyagkő befogadjon egy nagyaktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére szolgáló tárolót - hangzott el Bodán szombaton, a XI. tájoló napon. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kereki Ferenc arról számolt be, hogy a több éves szünet után újraindított kutatások keretében két fúrást ütemeztek az idei évre. Az egyik fúrás már a nyáron elérte a 914 méteres záró talpmélységet, a másik mélyítése ezekben a napokban is folyik, és a tervezett talpmélysége 450 méter. Az így nyert kőzetminták elemzését elkezdték, az előzetes eredmények során a vizsgált kőzet agyagkő "nem okozott csalódást".

Ebbe a tárolóba kerülhetnek a Magyarországon keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok, és esetleges újrafeldolgozás után az atomerőműben elhasznált fűtőelemek, amelyeket azonban még hosszú évtizedeken át tárolnak szintén a Pakson található kiégett kazetták átmeneti tárolójában.

Mint ismeretes, a jövő nemzedékekkel szemben érzett felelősség miatt a nagy aktivitású hulladékokat hosszú távon úgy kell elszigetelni az emberi környezettől, hogy ne hárítsuk utódainkra az elhelyezési rendszer üzemeltetésének, vagy intézményes ellenőrzésének kötelezettségét. Az alkalmazott megoldás olyan legyen, hogy az hosszú távon garantálja a radiológiai biztonságot, vagyis az ember és a teljes környezet radiológiai hatásokkal szembeni védelmét.

A vízzáró tulajdonság vizsgálata – ami a mi kutatásunk szempontjából kiemelten fontos – kedvező eredményeket mutat” – húzta alá Kereki Ferenc. Sajnos, az USA-ban sem működik még 100%-osan a mélygeológiai tárolás már a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok esetében sem.

A munkák még jó ideig az előzetes kutatások fázisában maradnak, hiszen a tervezett nagy aktivitású tárolóra csak az évszázad második felében lesz szükség. Most az a cél, hogy igazolják, a terület alkalmas-e egy mélygeológiai tároló befogadására.

A kutatásokra az idén 1,1 milliárd forintot fordít az RHK Kft. A forrás a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból származik, amelynek legnagyobb befizetője az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.