SpaceX

Gyönyörű felvétel a kereskedelmi űrhajózásról

Már jó ideje nem Houston és Bajkonur kiváltsága a rakéták űrbe való kilövése - ezúttal egy távközlési műhold feljuttatásáról készült lélegzetelállító felvétel.

2014.09.16 13:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: SpaceX

A fenti kép a floridai Cape Canaveralban készült, a SpaceX rakétájának kilövését követő rövid időszakot ábrázolja. Az amerikai magáncég közlése szerint az AsiaSat 6 kereskedelmi műholdat jutatták fel ezzel a kilövéssel az űrbe.

SpaceX
2002-ben alapította a dél-afrikai származású Elon Musk, akinek a nevéhez a PayPal és a Tesla Motors megalapítása is fűződik, írja a Wikipedia. A SpaceX fő célja kezdetektől fogva az űrrepülés költségeinek leszorítása, valamint a Mars kolonizációjának lehetővé tétele. A cég fejlesztette ki a Falcon 1 és Falcon 9 rakétákat, valamint a Dragon űrhajót.

Számos történelmi jelentőségű eredmény fűződik a SpaceX nevéhez, így első rakétájuk, a Falcon 1 volt az első magántőkéből megvalósult folyékony-üzemanyagú rakéta, amely elérte a világűrt (2008. szeptember 28-án); az első magánvállalat, amely saját fejlesztésű űrhajóját, a Dragon űrhajót sikeresen Föld körüli pályára állította, majd sikeresen vissza is juttatta azt a Földre (2010. december 9.); az első magánvállalat, amely űrhajót (Dragon) küldött a Nemzetközi Űrállomáshoz (2012. május 25.); az első magánvállalat, amely sikeresen állított műholdat geoszinkron pályára (2013. december 3.).

Minőségellenőrzési és költséghatékonysági okokból a SpaceX az eszközeinek többségét maga fejleszti és gyártja, ide értve a Draco, a Merlin és a Kestrel hajtóműveket, valamint a Dragon űrhajót. 2006-ban a NASA szerződést kötött a céggel egy teherűrhajó fejlesztésére és megépítésére, amely képes a Nemzetközi Űrállomást elérni. Mindez lehetővé teszi a SpaceX számára, hogy az iparág legalacsonyabb árait kínálja ügyfeleinek, valamint, hogy az űripar más szereplőihez képest lényegesen rövidebb idő alatt fejlessze ki űreszközeit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.