Forgat

Sir David Attenborough visszatér az ausztrál Nagy-korallzátonyhoz

Sir David Attenborough (nem a Richard, aki nemrég halt meg) brit természettudós visszatér az ausztrál Nagy-korallzátonyhoz, hogy új sorozatot készítsen a BBC One számára.

2014.09.12 01:30MTI
freedigitalphotos.com/artur84

Sir David 1957-ben forgatott először a világ legnagyobb koralltelepénél és azóta is szenvedélyesen érdeklődik az ottani élővilág, illetve ökoszisztéma iránt. "Nagyon izgatott vagyok, hogy a legfrissebb technológiai vívmányokkal és tudományos ismeretekkel felvértezve térhetek vissza a bolygó egyik legfontosabb helyére, és teljesen új megvilágításból szemlélhetem azt" - mondta a brit természettudós, aki korábban is gyakran hangoztatta, hogy a Nagy-korallzátonyhoz szeretne a leginkább visszatérni.

"Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy mi volt a legvarázslatosabb dolog, amit életemben láttam. Én ilyenkor minden túlzás nélkül azt válaszolom, hogy az, amikor először nyílt lehetőségem arra, hogy oxigénpalackkal búvárkodjak a Nagy-korallzátonynál" - idézte Sir Davidet a BBC News. Mint hozzátette, a vízbe alámerülve elképesztő színekben pompázó fajok tűntek fel a szeme előtt, varázslatos és felejthetetlen élménnyel megajándékozva őt.

Az "óceán esőerdejeként" emlegetett Nagy-korallzátonyról készülő új sorozat David Attenborough tizedik közös projektje lesz az Atlantic Productions céggel, amely a háromszoros Emmy-díjas David Attenborough's First Life című sorozatot is jegyzi. Anthony Geffen producer szerint a nagysebességű kamerák, makró lencsék és egyéb technológiák révén a széria teljesen új módon fogja bemutatni a természeti képződményt. A forradalmi lencséknek hála meg fogják tudni örökíteni a zátony legapróbb, normális esetben észrevétlen élőlényeit is.

Az Ausztrália keleti partjainál 2300 kilométer hosszan elnyúló Nagy-korallzátony 400 féle korallnak, 1500 halfajnak és 4 ezer puhatestű állatfajnak ad otthont, emellett megtalálhatóak ott olyan súlyosan veszélyeztetett állatfajok is, mint a zöld teknős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.