Őseink ősei

Kelták nyomán Komárom-Esztergom megyében

A kelták Komárom-Esztergom megyei történetének öt évszázadát bemutató kiállítás nyílt a Tatabányai Múzeumban.

2014.08.29 23:30MTI
Forrás: Wikipedia

Pál Gabriella tájékoztatása szerint a keltának, gallnak vagy galatának nevezett törzsek nyugatról, a Dunát követve érkeztek a térségbe, itt tartózkodásuk végén már katonai és gazdasági központnak számító földvárakat, oppidumokat emeltek, például az esztergomi Várhegyen.

A tárlat a késői vaskortól, a Kr.e. 5. század közepétől a római hódításig mutatja be a kelták kultúráját a temetőkben talált és az ősi településeken feltárt leletek alapján. A vaskort Süttőn, Tatán és Tatabányán feltárt temetők anyaga jeleníti meg.

A mai Szlovákia területén lévő Hetényben (Chotin), a Duna bal partján tárták fel a korai időszak harcosainak végső nyughelyét. Innen egyedülálló formavilágú kerámiák, fegyverek, ékszerek kerültek elő. A kelták a harcossal a kardját is eltemették, de a fegyvert meghajlítva helyezték a sírba. A hetényi temető kincsei a révkomáromi Duna Menti Múzeumból először szerepelnek magyarországi tárlaton.

Szintén Révkomáromból érkezett a Tatabánya melletti Környén megtalált kelta kocsisír anyaga: az elhunyt előkelőséget egy teljesen felszerelt négykerekű kocsival temették el. A leleteket Komárom vármegye múzeuma őrizte és Trianon után Szlovákiához kerültek. A kiállításon látható lesz a kocsi alsó és felső részének teljes vasalata, valamint az elhunyt tisztálkodására szolgáló vizes vödör, kancsó, tál és összecsukható szék. A tárlatra elkészítik a kocsi makettjét az eredeti méret ötödrészében.

A temetők mellett a korai települések leletanyagát is bemutatják. Itt a tárgyak a mindennapi élethez kapcsolódnak, láthatók például vaspénzek, amelyeket a kelták terjesztettek el a térségben.

A tárlat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Esztergomi Vármúzeum, a Balassa Bálint Múzeum, a tatai Kuny Domokos Múzeum és a révkomáromi Duna Menti Múzeum együttműködésével. A kiállítást később bemutatják Komáromban, Révkomáromban, Léván és Visegrádon is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.