Világháborús centenárium

Háromnapos túra az ezeréves határt védő katonák emlékére

Idén az első világháború kitörésének 100. és a gyimesi kitörés 70. évfordulója alkalmából három napos rendezvénnyé bővítették a 32-es határvadász zászlóalj emléktúrát.

2014.08.21 08:03MTI
freedigitalphotos.net/worradmu

Az ezeréves határt védő katonáknak emléket állító túra résztvevői péntektől vasárnapig 20 kilométert tesznek meg a romániai Gyimesekben - mondta az egyik szervező, Vincellér Tibor, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke az MTI-nek.

A 32-es határvadász emléktúrát ötödik alkalommal szervezi meg a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület. Idén viszont az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából összefogtak azzal a két másik szervezettel, amelyek szintén az ezeréves magyar határ keleti végeire- jelenleg erdélyi területekre - szoktak megemlékezéseket szervezni: a Budakeszi Kultúra Alapítvánnyal és a Maglódi Sebő Ödön társasággal.

A három szervezet által szervezett három napos, 20 kilométeres túra lebonyolítását segíti még több helyi önkormányzat, az erdélyi speciális mentőcsoport helyi egyesülete, valamint a Honvédelmi Minisztérium is – fejtette ki Vincellér Tibor.

A túra résztvevői péntek reggel Gyimesfelsőlokon, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumnál gyülekeznek, s onnan indulnak az ezeréves határra, a Rákóczi-várhoz. Másnap, az első világháborúra emlékezve, első világháborús sírokat, valamint a kontumáci temetőt látogatják meg, ahol egy szentmisét is tartanak az elhunyt katonák emlékére. Majd Gyimesbükkről körtúrára indulnak.

A harmadik nap, vasárnap lesz a hagyományőrző 32-es határvadász emléktúra. Ezzel azoknak a katonáknak állítanak emléket, akik 1944. augusztus 28. és szeptember 20. között hősiesen védekeztek, s a "román árulás" után sikerült kitörniük a bekerítésből. Ennek történetét Sebő János, a gyimesbükki határvédelem egykori parancsnokának leírásából lehet ismerni.

Ennek köszönhetően a Hidegségről Csíkszentdomokosra tartó túrán csaknem ugyanazon az útvonalon mennek végig, ahol egykor a harminckettesek. Vincellér Tibor azt mondta, amikor az emléktúrát először megszervezték, céljuk az volt, hogy összekovácsolják a csángókat, a székelyeket és az anyaországban élő magyarokat.

Továbbá hogy emlékezzenek azokra a hős katonákra, akik védték az országot, s hogy minél többen megismerjék a 32-es határvadász zászlóalj történetét, és ehhez olyasmit adjanak, amely nincs benne a történelemkönyvekben.

A túra szervezője elmondta: az elmúlt években egyre többen csatlakoztak, kezd "népünnepéllyé" alakulni az emléktúra. Idén az első világháború kitörésének századik, és a gyimes kitörés hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett összesen 20 kilométeres túra mindegyik napjára nagyjából száz embert várnak.

Az egyik szervező Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke Vincellér Tibor elmondta: a túra több pontján lesznek helyi megemlékezések, s ezen felül mindhárom nap történészek is tartanak majd előadásokat, például az ezeréves határ kialakulásáról, a Rákóczi-várról, katonasírok történetéről is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.